Február tájékán még abban a hiszemben éltünk, hogy végre az első részhez hasonlóan a másodikat is kiadják egy kibővített változatban hőn szeretett PC-nkre, ám sajnálatunkra a pletykák alaptalannak bizonyultak. Nem szabad azonban elfelejtenünk a pozitív visszhangot kapott játékot, ami már csak ötvenezernyire van a hárommilliós eladott példányszámtól. Természetesen ez köszönhető a fejlesztőknek és a játékkritikusoknak egyaránt, valamint a játékosoknak is, akik a warez térhódítása ellenére is inkább eredetiben szerezték be a produktumot — persze azért ha hozzászámolnánk a letöltőket is, akkor lehet, hogy még magasabb számot érnénk el a hárommilliós álomhatárhoz képest.

Továbbra is marad számunkra a bizakodás, hogy a Lionhead eme sikert látva a PC-s mezőnyben is kipróbálja magát. Igaz ami igaz, nem zárták ki a platform lehetőségét, s ha az első részből indulunk ki, akkor biztosan már nem kell sokat várnunk a hivatalos bejelentésig.

Aki szeretné fájdítani a szívét, az tekintse meg ezt a videotesztet a GameTrailers jóvoltából: