Paul Sams két évtizedet töltött a Blizzardnál, a legutóbbi években ügyvezető igazgatóként irányítva a legendás céget, ott bábáskodva a Warcraft, a Starcraft, és a Diablo franchise-ok, valamint a Heartstone születésénél. Úgy tűnik, új kihívásokra vágyik, hiszen egy új csapathoz igazol át – bár régi kollégákhoz.

Sams ugyanis a szintén a kaliforniai Irvine-ban székelő (itt található a Blizzard főhadiszállása is) Ready at Dawn stúdió első embere lesz. A stúdió legutóbb a vegyes fogadtatású The Order: 1886 (adatlapunkon) című játékot dobta piacra, ezen kívül a PSP-s Daxter és God of War-címek (Chains of Olympus, Ghosts of Sparta) köthetők a nevükhöz. A gárdát három korábbi Blizzard-alkalmazott, plusz néhány Naughty Dog-os arc alapította 2003-ban. Az eddigi fővezér Ru Weerasuriya volt, Sams régi barátja és munkatársa, aki ezentúl a cég kreatív vonaláért lesz felelős.

Az új vezérigazgató nem fog unatkozni, az biztos, ugyanis nemcsak a közel száz főt foglalkoztató Ready of Dawn feje lesz, hanem a frissen létrehozott austini leányvállalatot is irányítja majd. Utóbbi viszont igencsak izgalmas: úgy tűnik, a cég a teljes önállósodásra készül, vagyis a saját motorjukra és technológiájukra alapozva saját IP-ket hoznának létre, és azokat ők is adnák ki, de más, kisebb csapatok játékainak piacra dobását is vállalnák. Sams annyit elárult, hogy a csapat játékait „PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és egy még nem bejelentett platformra” szeretnék megjelentetni – mindez azt jelenti ugye, hogy elszakítják a Sony-exkluzív kötelékeket. Ru azt is elárulta, hogy szerették volna ezt a filozófiát már a The Orderrel elkezdeni, azaz megtartani maguknak az IP-t, de akkor még nem voltak abban a pozícióban, hogy ezt megtehessék, amit kicsit azért sajnálnak. Az biztos, hogy a terveik végrehajtásához nagyon jól jön a dörzsölt rókának számító Paul Sams két évtizedes tapasztalata.

Paul Sams