• Folytatást kaphat a Dragon's Dogma
  • Ezt a játék rendezője sugallta egy interjúban

Az IGN stábja nemrégiben interjút készített Icuno Hideakival, a Dragon's Dogma és a Devil May Cry 5 rendezőjével, aki éppen erről a két játékról mesélt a beszélgetés során.

"Erősen vívódtam azon, hogy a Dragon's Dogma folytatását vagy a Devil May Cry 5-öt készítsük el. Végül utóbbi mellett döntöttünk, de úgy érzem, hogy a Dragon's Dogma befolyása továbbra is erős, és nélküle a DMC5 sem valósulhatott volna meg."

a-capcom-eros-utalast-tett-a-dragons-dogma-jovojere.jpg

Ezután joggal kérdeztek rá arra, hogy számíthatunk-e folytatásra, és Icuno elég sejtelmes választ adott.

"A Dragon's Dogmát továbbra is fontos franchise-nak tartjuk... de egyelőre nem mondhatok ennél többet."

Az eredetileg 2012-ben debütált, az elmúlt években pedig az újgenerációs platformokra is átköltöző akció-RPG a kasszáknál és a kritikusoknál is egészen jól teljesítetett, így nem lenne meglepő egy esetleges folytatás. Ez lehet a Capcom egyik első nextgen játéka? Idővel kiderül - jelenleg gyanúsan nagy a csend a kiadó háza táján, amit hamarosan egy Resident Evil-bejelentés törhet majd meg.