Miközben a zombik szerelmesei (nem úgy) már élezik a fejszét és szögekkel díszítik a baseball ütőt a szeptember 19-én érkező Dying Light: The Beast miatt, addig a Dead Island 2-t gatyába rázó Dambuster Studios sem tétlenkedik, hiszen nagyon úgy fest, hogy a Homefront: The Revolution fejlesztőcsapata már a folytatáson ügyködik. A második résszel nagyot gurító stúdió egy nem túl hosszú Steam bejegyzésben (via IGN) hintette el, hogy már formálódik a franchise következő felvonása, bár benne van a pakliban (csak épp kevésbé valószínű), hogy egy harmadik DLC-vel állunk szemben.
„14 év telt el a Dead Island megjelenése óta, amely Banoi véráztatta paradicsomába invitálta a játékosokat. A zompokalipszis aztán a trópusi partokról a napsütötte HELL-A-be költözött a Dead Island 2-ben, ahol a több mint 20 millió Slayer egy valódi mészárszéket hagyott maga után. Ezzel azonban még nincs vége. A Dambuster Studios már dolgozik a következő lépésen. A részletek egyelőre titkosak, ám a járvány még korántsem ért véget...” – olvasható a cég tegnap közzétett üzenetében.
A kép forrása: Steam
A nyúlfarknyi közlemény ugyan nem ér fel egy tényleges bejelentéssel, ám több mint két évvel az alapjáték debütálása után nem valószínű, hogy egy újabb kiegészítővel állunk szemben, éppen ezért joggal feltételezhetjük, hogy a harmadik részre gondolt a költő – vagy esetleg egy spinoffra, lásd a bevezetőben említett The Beast. A szöveghez mellékelt kép (ezt láthatjátok fent) alapján mindenesetre biztosra vehető, hogy elhagyjuk a földi pokolnak is beillő Los Angelest (avagy HELL-A-t), ám egyelőre csak találgatni tudunk azzal kapcsolatban, hol kap helyet a következő hentparádé. Mivel a Dead Island 2 sokkalta jobban sikerült a vártnál (mint kiderült, jól jártunk a rengeteg késéssel és a csapatváltással), örvendetes, hogy továbbra is a Dambuster Studios terelgeti az élőhalottakat – a kérdés már csak az, hogy pontosan hová. Ti melyik városnak, helyszínnek örülnétek leginkább?
A borítóképek forrása: Steam