• A Dead Space 2-t is felújíthatja a Motive
  • A Dead Space remake New Game+ módjában fellelhető információk alapján
  • Melyek megemlítik a történetben fontos szerepet játszó Titan Stationt

Tegnap végre megjelent a 2008-as Dead Space teljes értékű felújítása, ami az értékelések alapján nemcsak hogy képes elfeledetni a The Callisto Protocol után érzett csalódottságot, de még a klasszikus eredetihez is gond nélkül fel tudott nőni. Az első kiadással ellentétben a remake – a trendeknek megfelelően – tartalmaz New Game+ módot, sokan pedig már bele is vetették magukat az új kihívásokat tartogató menetbe, így csakhamar kiderült, hogy a játék világát bővítő új naplóbejegyzések is fellelhetők a második nekifutásban – a Dead Space 2-re való utalásokkal egyetemben.

Néhány játékos ugyanis felfedezte, hogy az egyik terminálon található egy levelezés két USG Ishimura alkalmazott között, amelyben egy jövőre esedékes leszerelésről beszélnek, ez pedig vélhetően a Titánon található Sprawlra (Titan Station) utal. A Titan Station szignifikáns szerepet töltött be a Dead Space 2-ben, és bár könnyen lehet, hogy egy szimpla easter eggről van szó, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Motive valóban elkészíti a második rész felújítását (vélhetően már Unreal Engine 5-tel). Ez főleg annak fényében lenne logikus lépés, hogy a Capcom a Resident Evillel már megmutatta, mennyire sikeres lehet egy túlélőhorror újrakiadása – nem csoda, hogy a Konami is beállt ebbe a sorba. A Dead Space 2-t ráadásul sokan még az első felvonásnál is jobban kedvelik, így, ha a most megjelent remake sikeres lesz, az lényegében garancia arra, hogy Isaac három évvel később játszódó torturája is kasszát robbant – márpedig ha valamit nagyon szeret az Electronic Arts, akkor az a pénz.