• Kiderült a Dead Space felújításának trófealistája
  • Ez alapján lesz a játékban egy alternatív befejezés
  • Amiért a "Reunion" nevű trófeát kapjuk

Már csak öt nap, és kiderül, hogy méltó módon volt-e képes felújítani a Motive a Visceral Games 2008-as klasszikusát, begördül ugyanis a Dead Space remake-je, amelyről már elég sok mindent megtudhattunk az elmúlt hónapokban. Nemrég pedig új információk is napvilágot láttak, kiderült ugyanis a program trófealistája, ami alapján úgy fest, lesz egy alternatív befejezése is a játéknak, melyet elérve megkapjuk a "Reunion" névre hallgató ezüst trófeát. Az természetesen nem derült ki, hogy mennyiben lesz más ez az epilógus, vagy, hogy mit kell hozzá tenni pontosan. A többi megszerezhető teljesítmény már ismerős lehet a rajongók számára (még a hírhedt "Don't get cocky, kid" is itt van), emellett pedig az is biztossá vált, hogy a New Game+ mód mellett az "Impossible" nehézségi szinten is próbára tehetjük a képességeinket. A Dead Space január 27-én érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re.

deadspacescreen.jpg