• A média miatt van annyi erőszak
  • Állítja az NRA egyik szószólója

Az Amerikai Fegyverszövetség (National Rifle Association, NRA) egyik mindenkori hangadója újfent kijelentette, hogy a fegyverek már régóta velünk vannak, a média pedig újkeletű és erőszakos – ebből pedig logikusan következik, hogy az újkeletű iskolai lövöldözésekről is ez utóbbi tehet. Véletlenül sem a közösségi, egyéni, és otthoni (egy szóval: társadalmi) problémák mellett az ismétlőfegyverek és azok gyakorlatilag tömegcikké válása. Na jó, nem szó szerint így hangzott a beszéd, de máshogy nem tudjuk értelmezni Dave Grossmann, volt katonai felderítő szavait.

„A gyerekek világszerte olyan bűnöket követnek el, amilyeneket még nem láttunk az emberi történelem során. És ez nem a fegyverekről szól, azok mindig is itt voltak. A beteg filmek és beteg tévésorozatok, de különösképpen a beteg videojátékok termelik ki a beteg, beteg gyerekeket.” – mondta el Grossmann, majd a prezentáció utáni interjúban tovább szőtte gondolatait – „Meg kell kérdeznünk magunktól, mi az új faktor. A média az exportcikkünk a világnak. Nem a katonai export, hanem a beteg filmeink, beteg tévésorozataink és főleg a beteg videojátékaink.”

nra-convention.jpg

Hasonlókat hallhattunk már Donald Trumptól is (aki szintén csak úgy hallotta valakitől), de akad képviselő, aki a megoldást egyebek mellett extra adók kivetésében látja. Kíváncsi vagyok, hogy egyéb újkori „vívmányokat”, mint a rákkutatás vagy éppen a terrorizmus, mikor kívánnak a videojátékok nyakába varrni. Mert hát azok is újkeletűek, pont mint a videojátékok.