• Új előzetesek érkeztek az Alone in the Dark rebootjához
  • Melyekben a főszereplők kerültek a fókuszba
  • David Harbour és Jodie Comer alakítják a horrorjáték protagonistáit
  • A Pieces Interactive alkotása október 25-én kerül a boltok polcaira

Noha tartogatott pár meglepetést a tegnapi THQ Nordic Showcase (közülük néhányat volt szerencsénk már napokkal a hivatalos leleplezés előtt megcsodálni), ám a prezentáció egyik fénypontja még úgy is az Alone in the Darkhoz érkezett két új előzetes volt, hogy egyik sem tartalmazott érdemi játékmenetet. A Pieces Interactive által készített reboot október 25-én fog debütálni, és az eddig látottak alapján minden téren igyekszik visszakanyarodni a szebb napokat is látott franchise gyökereihez – persze úgy, hogy közben megfeleljen a kor követelményeinek. A programból már láthattunk néhány előzetest korábban, plusz nemrégiben a gyűjtői kiadásról is lehullt a lepel (na és persze ne feledjük a már jó ideje elérhető demót), így ezúttal inkább a főszereplőkre koncentráltak az alkotók.

Az első előzetes a David Harbour (Stranger Things, Gran Turismo, Vérapó, Fekete Özvegy, Hellboy) által alakított magánnyomozó, Edward Carnby látható, aki felettébb idegesnek tűnik a "felvétel" során, persze csak azért, hogy a stúdió demonstrálni tudja a remekül sikerült arcanimációkat. Amik egyébként valóban nagyszerűek, kár, hogy a szemekről már nem igazán mondható el ugyanez, mert – és ezt a kommentek között is megjegyzik páran – a lélek tükrei bizony felettébb halottnak tűnnek ebben az előzetesben. Fel is törtek a Mass Effect: Andromedával kapcsolatos emlékeink.

Szegény Jodie Comerrel (Az utolsó párbaj, Megszállottak viadala, Free Guy, A fehér hercegnő) is hasonló a helyzet, aki Emily Hartwoodot igyekszik életre kelteni, ám ilyen tekintettel sajnos nem igazán sikerül neki, hiába a profi szinkron. Ezen remélhetőleg javítani fognak a megjelenésig, mert egy ennyire sztori-orientált cím esetében elég fontos (pláne, ha ilyen ismert színészeket szerződtetnek a főbb szerepekre), hogy hihetőek legyenek a karakterek és az alakítások.