A Gran Turismo a Sony egyetlen olyan címe, amely végigkísérte a PlayStation összes generációját. Az 1992-re visszavezethető, Jamaucsi Kazunori által megálmodott széria a kezdetek kezdetétől egy célra fókuszált: a lehető legjobb szimulátor élményre, azonban a “real driving simulator” alcímet a Gran Turismo 4 kapta meg először. És hogy ennek miért van jelentősége? Azért, mert a Polyphony Digital által fejlesztett játék soha nem kapott történet módot, így a Gran Turismo film kapcsán az első kérdés, ami felmerülhet az egyszeri nézőben, hogy mégis, miről szólhat ez a közel két és fél órás alkotás? Erre adjuk meg a választ alább!
Akadémia
Arról az őrült ötletről, melyet egy fiatal marketinges, Danny Moore (Orlando Bloom) talált ki és terjesztett elő a Nissan vezetőinek, hogy a GT játékosok közül olyan fiatalokat válasszanak ki, akikből profi versenypilótákat faraghatnak. Ebből a programból került be az autósportba Jann Mardenborough, egy Wales-ben élő fiatal angol, így a Gran Turismo film a GT Akadémia és Jann személyes története egyben, amit ugyan meg lehet nézni, lehet rajta szórakozni, de igazából semmi kiemelkedőt nem nyújt, és éppen emiatt, a Neill Blomkamp által rendezett alkotás is csak egy marad a középszerű videójáték adaptációk között.
Így a GT két nagy részre osztható fel, egyrészt az Akadémia megalapítására és a kiképzésre, másrészt Jann személyes élményeire, arra az útra, ami az Akadémiához vezette és arra, amin az Akadémia indította el. Megismerjük Jann családját, apját (Djimon Hounsou), aki egykori focistaként értetlenül szemléli fia GT iránti szenvedélyét, testvérét, aki apja nyomdokain akar haladni, de folyton bajba kerül, és az anyját (Geri Halliwell), akiről igazából semmit nem árul el a film. Jan pillanatok alatt Akadémia tagja lesz, ahol megtapasztalja azt a program vezető mérnökén, Jack Salteren (David Harbour) keresztül, hogy egy versenypilóta élete nem a csillogás és a nők körül forog. Nem, kemény tréning vezet el az igazi versenyekig és a lányokkal közös szelfikig. Ebből a szempontból nem is lenne baj, ha a Gran Turismo filmként viselkedne, és nem egy filmszerű videójátékként. Az egész film egy Sony reklám, ami nem probléma, láttunk már ilyet egy évtizede, amikor Andrew Garfield hálóhintázott New York felhőkarcolói között a Csodálatos Pókemberként. Van itt PlayStation 5, menő, Amazonról rendelt kormánykerék, Sony fejhallgató és Sony Walkman is, nem beszélve az egyéb termékelhelyezésekről.
A baj az, hogy a GT kissé hülyének nézi a nézőjét. Cardiffban egy buli után megállítják Jannék autóját egy másik autóval együtt, és miközben a rendőrök a másik autót ellenőrzik, Jann azt mantrázza, hogy nem mi érdekeljük őket. Erre mit tesz? Tövig tapossa a gázpedált, és elmenekül a rendőrök elől, miközben az úton megjelenik az ideális ív nyomvonala. A manőver sikerül, majd a vásznon feltűnik a “Trófea elnyerve / Zsaruk lerázva” szöveg. Az alkotás közhelyeket pufogtat és ugyanazokat a dolgokat ismétli, újra és újra, miközben arról nem tudunk meg semmit, hogy a versenyzők hogyan viszonyulnak a szimpilótákhoz. Várjunk: hiszen ez nem teljesen igaz! Egy ellenséges pilótát látunk csak a versenytársak közül, egy fiatal, arrogáns gyereket, aki az édesapja által pénzelt csapatban versenyez, egy arany színű Lambóban, és ezért azt hiszi, ő bármit megtehet következmények nélkül… Jan a versenyek alatt olyan bölcsességeket mond, hogy ez csak játék, Jack szerint pedig csak a dobogón szabad pezsgőt inni. A versenyeknek nem lehet érezni a tétjét, noha az a filmkészítők javára írandó, hogy Mardenborough Nürnburgringes horrorbalesetét szinte tökéletesen rekonstruálták. Viszont a ideális ív és a Jann autója felett folyamatosan megjelenő versenypozíció is hozzájárul ahhoz, hogy azt érezzük, egy olyan videójátékot nézünk, ami felett nincs irányításunk.
Halálos iramban
És ez baj, mert egyébként a film tényleg hihetetlen tempót diktál, csakúgy, mint azok az autók, amiket a GT Akadémián kiválasztott pilóták vezettek. A vágások, a drón és versenyfelvételek rendkívül látványosak, igaz, ezekből a legtöbbet a Le Mans-i 24 órás mutatja meg, a többit a rendező elintézi pár percben. És itt érzésünk szerint a film főszereplője nem is az Archie Madekwe által alakított Mardenborough, hanem az a David Harbour, aki televíziós sorozatok (pl. Stranger Things) szereplőjeként szerzett nevet. Bár a mentor eltitkolt múlttal hihetetlenül klisés megoldás, neki írták meg a legjobb mondatokat. Orlando Bloom a csillogásba vezető út idegenvezetőjeként viselkedik, a többi szereplő pedig csak biodíszletként, kezdve a Nissan névtelen vezetőitől egészen Jann Mardenborough kvázi-barátnőjéig. De kérdezzük: ha egy film életrajzi sportfilmként akarja magát hirdetni, nem lehetett volna nagyobb hitelességgel megalkotni azt? Hiszen mindenki tudja, aki egy kicsit ismeri az autósport világát, hogy az első GT Akadémia győztese nem Mardenborough volt, hanem a spanyol Lucas Ordonez, és azt is, hogy mire Jann a Nissan pilótája lett, addigra már az RJN Motorsport versenyzőjeként szerzett némi tapasztalatot a versenyvilágban.
Véleményünk szerint az egy évtizedes fejlesztési idő némileg rányomta a bélyegét a film végső minőségére. Egy kedvezményes napon megéri a mozijegy árát, de kiemelkedő élményt a fent leírtak miatt nem szabad várni tőle. Egy tipikus vesztesből győztes leszek utat mutat be a Gran Turismo, közhelyekkel és a valóságot kissé elferdítő eseményekkel, miközben a dobogóra nem tud felállni. Az első három pozíciót továbbra is olyan klasszikusok őrzik, mint a Rush – Hajsza a győzelemért, a Mint a Villám, vagy Az aszfalt királyai.
Képek forrása: IMDB
