A THQ Nordic (leánykori nevén Nordic Games) felhozatala mostanra a legenyhébb kifejezéssel élve is elképesztőnek mondható, hiszen többszáz alkotás köthető a nevéhez, köztük olyan címekkel, mint például a sorozat becsületét megmentő Jagged Alliance 3, az RTS és RPG elemeket szinte tökéletesen vegyítő Spellforce 3, az Elex első két része és a Darksiders 3 – a sort pedig hosszasan folytathatnánk. De az Alone in the Dark is ennek a kiadónak köszönhetően tér vissza október végén, ahogy a Gothic lenyűgöző világát is általa ismerheti meg egy új generáció, szóval van miért szeretni a bécsi csapatot. Ezúttal legfőképp azért, mert lehetőséget adott arra, hogy még a ma tartott rendezvény előtt láthassunk néhány (szám szerint három) készülő projektet, melyek a műfajukat tekintve különböznek ugyan, de mégis van bennük valami közös: egytől egyig nagyon ígéretesnek tűnnek. Lássuk is a felhozatalt.

thqnordic.jpg

Az előadás motorját az Outcast – A New Beginning röffentette be, méghozzá egy olyan előzetessel, ami másodpercek alatt viccet csinált az Assassin’s Creed-széria jól ismert mechanikájából, a toronymászásból – de egyébként a ládák hajkurászását sem kímélte a bársonyos hangú narrátor. A trailer után egy terjedelmes, elég sok részletre kiterjedő játékmenet-videóval is kedveskedett az Appeal Studios, miközben felfrissítették kicsit az emlékeinket az alapokkal kapcsolatban. A sztori szerint húsz évvel járunk az 1999-es előd (melynek ismerete egyébként nem szükséges a történet megértéséhez) után, a mindenható Yodok által feltámasztott egykori tengerészgyalogosnak, Cutter Slade-nek pedig az Adelpha nevezetű bolygón kell felvennie a harcot a planéta természeti kincseit kiszipolyozó megszállók ellen, akik nem mellesleg a helyi őslakosokat is rabszolgasorba taszították. A Talanok elkeseredett küzdelméhez fogunk tehát asszisztálni a hozzávetőlegesen 35 órás (a maximalisták esetében ez több is lehet) kaland során, miközben szépen lassan felfedezzük Adelpha titkait, valamint azt, hogy miként kapcsolódnak az idegen robotok a főhős múltjához.

Persze nem a mélyenszántó történeten lesz a hangsúly, hiszen a szinopszis alapján szinte egy az egyben az Avatar alapkonfliktusát kapjuk meg új köntösbe csomagolva (bár még ez sem teljesen igaz, mivel itt is a dzsungelben fogunk vagdalkozni), maga a játékmenet azonban már kellően érdekesnek tűnik. Ahogy az már korábban kiderült, a hátunkra aggatott, számos szinten fejleszthető jetpack mind a felfedezés során, mind pedig harcok közben rendkívül hatékony társnak fog bizonyulni, a távolságok gyors leküzdése mellett ugyanis a kitérésben is nagy segítséget nyújthat. A levetített képsorok alapján az élmény leginkább a csúfosat bukó Anthemhez hasonlítható, maga a megvalósítás viszont már inkább az Elexhez áll közelebb – hiába na, nem egy dollármilliókból készülő produktummal állunk szemben. Ebből kifolyólag maguk a harci animációk sem annyira fluidak (a mesterséges intelligencia meg lényegében nem is létezik, bár ez betudható annak, hogy messze nem a végleges verziót láttuk), cserébe elég pörgősnek tűnnek, mivel a több mint 30 modul segítségével pillanatok alatt változtathatjuk a mesterlövészpuskánkat mondjuk shotgunná (vagy antigravitációs fegyverré) – de éppenséggel rovarokat is rászabadíthatunk a szerencsétlenül járt szembenállókra. A bármikor előhívható pajzs is életmentőnek bizonyulhat néhány szituációban, de – és ez a videóból is kiderült – atomtámadás komolyabb robbanások ellen azért nem véd. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A puffogtatás mellett persze egyéb teendők is akadnak, hiszen összesen 8 Talan falu várja, hogy újjáépítsük azokat, a tetteinknek pedig minden esetben következménye van. Így tehát minél többször nyújtunk segítő kezet, annál erősebbé válunk, plusz vizuálisan is érzékeltetve van a világra gyakorolt hatásunk. Tovább erősíti a szerepjátékos vonalat, hogy még a lakók egy részével is szóba elegyedhetünk (persze csak miután már megértjük a nyelvüket), méghozzá egy Mass Effect-szériát idéző párbeszédtárcsa segítségével. Sajnos a dialógusok alatt is kiütközik az alacsonyabb büdzsé, mert az arcanimációk nem igazán ütik meg a 2023-as szintet, de cserébe legalább kiderült, hogy a komoly téma ellenére némi humorra is futotta az írók erejéből. A fejlesztők elmondása szerint leginkább a ’80-as és ’90-es évek sci-fi szerzeményei és képregényei ihlettek a produkciót, plusz még némi kalandfilmes bájra is számíthatunk – a producer szerint olyan lesz az Outcast – A New Beginning, mintha az Indiana Jones találkozna a Csillagkapuval. Az Unreal Engine 4 erősen módosított verziójával életre keltett terep egyébként gyönyörűen fest, az ígéretek alapján pedig abszolút ránk van bízva, hogy milyen tempóban járjuk be a teljességgel nyílt világot. A program ugyanis minden esetben jutalmaz az előrehaladásért, így nem csupán a toronymászást és a kérdőjelek radírozását hagyták ki a formulából, de a grind egyéb variációit is – hallod ezt, kedves Ubisoft? Zárszóként azt mondták az alkotók, hogy már eléggé közel állnak a bétaverzióhoz, így hamarosan talán a megjelenési dátummal kapcsolatban is okosabbak lehetünk. A kissé sorjás szélek ellenére rendkívül meggyőző volt a bemutató, szóval szeretettel várjuk a végleges produktumot.

A 2006-ban megjelent Titan Quest fénylő csillagként ragyogta be az akkoriban nem túl zsúfolt ARPG-k egét, és bár a játékot jegyző Iron Lore Enterteinment már jó ideje megszűnt, a THQ Nordic ügyesen vitte tovább a görög mitológián alapuló program örökségét. Az elmúlt években három DLC (Ragnarök, Atlantis, Eternal Embers) is készült hozzá, a folytatáson pedig már a Spellforce 3-at is jegyző Grimlore Games ügyködik, és a megosztott képek alapján egy egészen nagyszerű alkotás van készülőben. Az Unreal Engine 5 által hajtott hentparádé ezúttal is a görög mitológiát veszi alapul, a sztori középpontjában pedig Nemesis, a megtorlás istennője áll, aki elkezdi birizgálni a sors fonalait, ezzel okozva némi felfordulást. Ellene kell tehát felvennünk a harcot (méghozzá az istenek oldalán), miközben magát a végzetet is igyekszünk megváltoztatni. Nemes célunk eléréséhez számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre, a fejlesztők pedig külön kihangsúlyozták, hogy nincsenek felesleges felszerelések a játékban, mert még a kripták mélyén porosodó kardot is felfejleszthetjük legendás szintre – így látatlanban az Assassin’s Creed Valhalla megoldását tudjuk elképzelni, de majd kiderül. Karakteralkotás terén is kapunk némi változatosságot a zsáner többi képviselőjéhez képest, mivel egyetlen karakterosztály helyett két masteryt is elsajátíthatunk, így rengetegféle variáció születhet – bizonyára tele lesz a YouTube buildépítős videókkal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Emellett a harcokat is a taktika irányába terelik a szakik, így bár a sodró lendület marad, jobban meg kell majd fontolnunk a lépéseinket, szimpla klikkparádéval ugyanis nem fogunk tudni érvényesülni – főleg, hogy az ellenfelek is képesek összedolgozni. A kézzel alkotott terep minden egyes négyzetcentiméterén (már ahol vannak épületek) visszaköszönnek az ókori görög építészet jellegzetes stílusjegyei, a térkép pedig teljesen szabadon bejárható (akár hátasunk segítségével is), ráadásul könnyedén ránk is esteledhet a napszakváltozásnak köszönhetően. A fent látható képeken túl „csak” egy CGI előzetest osztott meg a stúdió a bemutató során (ami egyébként a magyar Digic Pictures munkáját dicséri, tehát szokás szerint elképesztően jól sikerült), de azt ígérték, néhány hónapon belül már részletesebben is bemutatják a természetesen többjátékos módokat (kooperatív és PvP egyaránt van a felhozatalban) is tartalmazó akció-RPG-t.

A show harmadik (és egyben utolsó) résztvevője némiképp különbözik az imént részletezett játéktól, mert bár a Space for Sale kihívásait is izometrikus nézetből kell teljesítenünk, a Mirage Game Studios egy olyan intergalaktikus utazásra invitál minket, amelyben az ingatlanfejlesztés kapja a főszerepet. Igen, jól olvastátok, a programban az a célunk, hogy vállalkozó kedvű asztronautánkkal hódítsunk meg idegen planétákat, melyeken aztán otthonos kis kuckókat építhetünk – természetesen a kliensek egyre komplexebb igényeit kielégítve. Az érdekesnek mondható felütés egyébként ezerszer látott mechanikákat takar, mivel lényegében egy túlélőjátékot kapunk, amelyben nyersanyagokat gyűjtünk, analizáljuk az összeszedett cuccokat (á la Grounded), na meg persze igyekszünk felülkerekedni a helyi flóra és fauna által biztosított nehézségeken – természetesen nem minden létforma nézi jó szemmel a ténykedéseinket.

Ráadásul akár egy barátunkkal közösen is belekezdhetünk a jobb esetben profitot termelő vállalkozásba, mivel a kétfős (online) kooperatív módot is támogatja a kizárólag PC-re érkező cím. A bemutatott tételek közül talán ez tűnik a legkevésbé ambiciózusnak, viszont a dizájn egészen remek (a lények valahol a Spore és a High on Life között vannak félúton, a lila csápokat pedig egyértelműen a Day of the Tentacle-nek köszönhetjük), számos eszköz áll a rendelkezésünkre az építkezés során, vannak főellenfelek és még némi kerettörténet is akad, szóval a műfaj kedvelői biztosan jól fognak szórakozni. Egyelőre tehát minden bemutatott darab ígéretesnek tűnik, szóval bízzunk benne, hogy végül egyik sem okoz majd csalódást.