Az Assassin’s Creed-franchise enyhén szólva is hatalmas változáson ment át a 2010-es évek közepén, mikor a Ubisoft a Unity és a Syndicate gyengébb fogadtatása után úgy döntött, ideje az egész szériát új alapokra helyezni. A 2017-es Origins-től kezdve így lett a lopakodásra és történelmi összeesküvésekre kihegyezett kalandjátékokból nyílt világú akció-RPG, és bár a régi rajongók közül sokan felhördültek emiatt a drasztikus váltás miatt, a franciák azóta is kitartanak az új irányvonal mellett.

Ennek megfelelően pedig a holnap debütáló Assassin’s Creed Valhalla is ezt az utat követi. Igaz, a bejelentést követő hetekben lehetett olyan nyilatkozatokat is hallani a fejlesztőktől, hogy ezúttal kicsit bátrabban merítenek majd a hagyományos AC-epizódok receptjéből, a végeredmény azonban így is egy ízig-vérig modern Assassin’s Creed lett, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A kérdés már csak annyi, hogy vajon mekkora gondot jelent ez valójában?

Honfoglalás hajóval

Az Assassin’s Creed Valhalla története időszámításunk szerint 873-ba kalauzol el minket, mikor a vikingek még rendszeresen végigrabolták Anglia partjait, sőt már letelepedni is elkezdtek a több kicsi királyságra szakadt területen. A játék főhőse, Eivor is pont itt szeretne új otthonra lelni, mikor Norvégiából kiszorítja a klánokat egyesítő Harald király, azonban hamar kénytelen rájönni, hogy idegen és ellenséges földön megtelepedni egyáltalán nem olyan könnyű móka, mint elsőre tűnik.

Eivornak ugyanis az agresszív helyieken kívül a rivális viking klánokkal is szembe kell néznie (a templomosok helyi elődszervezetéről nem is beszélve), ehhez pedig szövetségesekre van szüksége az új hazájában. Csakhogy a diplomácia néha sokkal veszélyesebb terep tud lenni, mint a csatatér, így Eivor a saját bőrén tapasztalhatja, hogy egy település vezetése rengeteg felelősséggel és nehéz döntéssel jár, ennek megfelelően pedig egy éles és megbízható baltánál jóval többre lesz szüksége, ha életben akar maradni Anglia ködös, mocsaras vidékén…

SimCity Valhalla Edition

Az Assassin’s Creed Valhalla legnagyobb újítása, hogy immár nem egy magányos egyiptomi medjayt vagy görög zsoldost alakítunk, hanem egy komplett viking klán áll a hátunk mögött, saját hosszúhajóval és faluval. Ennek a falunak a felvirágoztatása pedig természetesen a mi feladatunk, nagyjából úgy, ahogy az Assassin’s Creed 2-ben is építgethettük a birtokunkat.

Kezdetben még csak egy poros kis sátortábort tudunk felhúzni egy romos hosszúház körül, de ahogy haladunk előre a sztoriban, úgy fejlődik településünk is, melyből a kampány végére valóságos kisvárost csinálhatunk. Az építkezéshez szükséges nyersanyagokat pedig jó viking módjára a környék szerzeteseitől vehetjük el. A térképen látványos vörös ikonok jelzik, mi mindent lehet felprédálni, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy bepattanunk a hosszúhajónkba a haverokkal, odaúszunk a kiszemelt célponthoz, partra futunk, lenyomjuk az őröket, és már indulhat is a fosztogatás.

Összességében egy jópofa és érdekes újítás ez, mely ugyan hosszabb távon kicsit monotonnak érződhet, de ha csínján bánunk vele, arra pont elég, hogy némi változatosságot biztosítson a sztoriküldetések mellé. Arról már nem is beszélve, hogy tényleg jó érzés látni, ahogy településünk folyamatosan gyarapszik, és egy leharcolt putriból egy teljesen korrekt faluvá válik.

Odyssey 2.0

A fosztogatás és falunk építése tehát mindenképp egy jópofa funkció, azonban ezt leszámítva túl sok újdonsággal nem fognak találkozni, akik játszottak már a sorozat előző két részével. A Valhalla ugyanis enyhén szólva sem találja fel a spanyolviaszt, inkább csak tökéletesíti az elődei receptjét, nagyjából úgy, ahogy az Odyssey is finomhangolta az Origins koncepcióját.

A térkép például most is kifejezetten hatalmas, ezúttal viszont már jóval élettel telibb, mint az előző két részben. Sokkal több a felfedezésre váró apró érdekesség és sokkal kevesebb az üresjárat, ráadásul az egész egyértelműen hangulatosabbnak érződik, legyen szó akár Norvégia fjordokkal tagolt, örök fagyba dermedt hegyvidékéről, akár Anglia lapos, ködös és végtelenül mocsaras tájairól.

A mellékküldetések és egyéb elfoglaltságok is színesedtek: a Valhallában a fosztogatáson túl lehetőségünk van utána járni bizonyos legendáknak, vagy segíteni a helyiek ügyes-bajos dolgainak intézésében, ha pedig mindez nem lenne elég, ivóversenyt is rendezhetünk a kocsmákban vagy rapcsaták során sértegethetjük a helyi bárdokat. Utóbbi összecsapások egyébként karizma pontokat adnak, melyek extra válaszokat oldanak fel egyes párbeszédeknél, szóval mindenki kaparja elő a lelke mélyén szunnyadó Slim Shadyt, mert szüksége lesz rá.

A fejlesztők belenyúltak még egy kicsit a harcrendszerbe is. Immár például mindkét kezünkben foghatunk egy-egy fegyvert, ez pedig egész egyedi kombinációkhoz vezethet: a klasszikus harcmodor kedvelői jó eséllyel baltával esnek majd az angolok (és a templomosok) torkának, míg a kreatívabb játékosok akár két pajzzsal is rendet vághatnak a csatamezőn. Plusz a kivégző mozdulatok és úgy alapvetően az egész harc is véresebb lett. Amikor a játék az első indítása során egyből aziránt érdeklődik, mennyi csonkolást szeretnénk látni, akkor azért érződik, hogy ezen a téren egyáltalán nem fogták vissza magukat a fejlesztők.

Az RPG örök és elpusztíthatatlan

Természetesen az RPG-s vonal is megmaradt, sőt, kicsit még erősödött is az elődökhöz képest. Főszereplőnk nemét például ugyanúgy mi választhatjuk ki, mint az Odysseyben, (bár a női és férfi Eivor is ugyanaz a karakter, ellentétben Kassandrával és Alexiossal) illetve visszatértek a válaszható feleletek is a párbeszédeknél. Ezúttal azonban már néhány igen súlyos döntést is meg kell hoznunk, amiknek később akár komoly következményei is lehetnek a kampány során.

És természetesen a szintezés sem maradhatott ki, avagy a Valhallában hősünknek, tárgyainknak, az ellenfeleknek és az egyes területeknek is megvan a maga szintje, mely az erőviszonyokat szimbolizálja. A jóval táposabb karaktereket így például továbbra is esélytelen instant ledöfni, és a térkép általunk bejárható területeit is nagyban lekorlátozza, hogy éppen milyen szinten állunk.

Aggodalomra azonban semmi ok, sok mindenhez hasonlóan ugyanis karakterünk fejlődése is áramvonalasodott egy kicsit. Az egyes képességeket például ezúttal egy egész nagy és egybefonódó skillfán oldhatjuk fel, ami sokkal változatosabb buildeket tesz lehetővé, mint anno az Odyssey megoldása, arról nem is beszélve, hogy az XP-t és a szintlépéseket is bátrabban osztogatja a program, így olyan hatalmas grindolásokra, mint amikor megpróbáltunk először belépni Spárta területére, itt szerencsére már nem kell számítani.

Amikor bezárulnak a Valhalla kapui

Persze az Assassin’s Creed Valhalla azért korántsem tökéletes. A térkép például, legyen bármilyen hangulatos és élettel teli, helyenként még így is bántóan kihaltnak érződik, sokszor ráadásul társaink mesterséges intelligenciája sincs a helyzet magaslatán, ami főleg az ostromoknál, a kolostorok kifosztásánál és más „tömegjeleneteknél” lesz feltűnő. Ezen túl pár kisebb bugba is belefutottunk, ezek azonban szerencsére nem befolyásolták a játékélményt, inkább csak mosolyog rajtuk egy kicsit az ember, aztán megy tovább.

Végezetül pedig természetesen nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy az Assassin’s Creed Valhalla igazából az elődei által bejáratott recept újrázása, avagy olyan túl sok újdonsággal nem fog találkozni az, aki akár az Originst, akár az Odysseyt kipróbálta (ne adj Isten végigjátszotta) anno. Hogy ez kit mennyire zavar, az persze egyénileg változó, de mi azért a faluépítésen túl is örültünk volna pár hangsúlyosabb újításnak.

Haverok, fosztogatás, mézsör

Az Assassin’s Creed Valhalla tehát nem reformálja meg a játékipart, és nem is számít akkora előrelépésnek az elődjeihez képest, ettől függetlenül viszont tény, hogy a maga nemében így is kifejezetten kellemes alkotás lett, mely tovább finomítja és polírozza az Origins és az Odyssey receptjét, de azért olyan nagyon nem távolodik el az általuk kitaposott úttól.

A fosztogatás és falunk építgetése persze jópofa dolog, ami egyben teljesen jól passzol a világba és a sztoriba is, azonban aki ezen túl is vágyna valami drasztikusabb újdonságra, az csalódni fog. Avagy az Origins és az Odyssey rajongói valószínűleg a Valhallát is imádni fogják, de azok, akiknek inkább a régebbi Assassin’s Creedek jöttek be, sajnos idén is hoppon maradnak.