Még így, 2023 végén is szokás úgy visszagondolni a dicső ’90-es évekre, mintha csak tegnap lett volna, holott bármennyire is nehéz elismerni, ma már nem csupán a Doom és a Duke Nukem számít retrónak, hanem többek között a Half-Life 2 és a Far Cry is. Bizony, az ezredforduló előtti alkotásokra mostanra megsárgult történelemkönyvek lapjain bukkanhatunk csak rá, egy-egy cím láttán pedig pillanatok alatt könnybe lábadhat azon játékosok szeme, akik a csontjaikban érzik az időjárási frontokat, és néhány ősz hajszál is feltűnt a tükörben. Talán az volt a legszebb ebben az érában, hogy a tartalom szó hallatán még nem a megjelenést követő DLC-k, mikrotranzakciók, szezonok és egyéb kiegészítők jutottak az ember eszébe, hanem, az olyan méltán híres sorozatok, mint például a legújabb videónk alanyát képező Heroes of Might and Magic, amelynek jó okkal van bérelt helye a videójátékok dicsőségcsarnokában. Különös tekintettel a harmadik epizódra, ami máig ott csücsül a legtöbb rajongó számítógépén, arra várva, hogy visszarepítse őket a hőskorba. Éppen ezért leginkább erre a fejezetre hegyeztük ki az alant látjató képsorokat, kiemelve annak legfőbb érdemeit, tulajdonságait. Jó időutazást kívánunk!
Címkék
Ajánló
-
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál? (x)
-
Egy tudatlan riporter átaludta a Red Dead Redemption 2 és a GTA 5 sikerét, azonnal mém lett belőle
-
Üstökön vert égi tünemény – FARAWAY bemutató
-
Kőkemény sci-fi shootert készít a Tarkov atyja – 14 percig mozog a Fragmentary Order
-
Új Constantine-film készül a DC-nél, de nem Keanu Reevesszel
-
11 éves volt Dafne Keen, amikor a Logan – Farkas záróbuliján kokainnal kínálták
-
Felépíted a bűnbirodalmad, aztán mindent bukhatsz a GTA 6 temus klónjában
-
Óriásit megy a Mass Effect megmentéséért indított petíció, de vajon meghatja ez az EA-t?
-
Egy videóban minden, de tényleg MINDEN, amit a World of Warcraft: Foreverről tudnod érdemes
-
Pofátlanul jól néz ki a Lords of the Fallen 2 – Durva, hogy ennek is majdnem kaszálás lett a vége
Legfrissebb játékmegjelenések
Minden jog fenntartva © 2026