• Egy évet csúszik a Jurassic World: Világuralom premierje
  • Az új időpont 2022. június 10.

Miután az első járvány utáni mozis próbálkozások – élükön a Tenettel – a bevételek tekintetében a várakozások alatt teljesítettek, ezért nem meglepő, hogy a filmstúdiók sorra jelentik be a csúszásokat. Tegnap a Dűne és a The Batman kapcsán már megírtuk, hogy jóval később érkeznek a vártnál, most pedig a Universal is bejelentette, hogy soron következő nagyágyújuk, a Jurassic World: Világuralom (Jurassic World: Dominion) egyéves késéssel érkezik.

a-jurassic-world-harmadik-resze-is-csuszik-egy-evet.jpg

Az új Jurassic-sorozat harmadik felvonása eddig 2021 júniusára volt belőve, most azonban új dátumot kapott: 2022. június 10-én fog csak a mozikba kerülni. A rendezői székbe visszaült az első felvonást összehozó Colin Trevorrow, a szereplők terén pedig igazi összejövetel várható, hiszen az új karaktereket játszó színészek (Chris Pratt, Bryce Dallas Howard) mellett visszatér Sam Neill, Jeff Goldblum és Laura Dern is a Jurassic Parkból.