Némi sarkítással ugyan, de két fő kategóriába lehet sorolni a Jurassic Park rajongóit. Az egyik csoport szerint rögtön Steven Spielberg 1993-as klasszikusa után el kellett volna engedni az őshüllők kezét/lábát, míg a másik csapat tagjai úgy vannak vele, hogy amíg dinoszauruszok vonulnak a vásznon, addig ők jól szórakoznak. Pusztán a bevételi eredmények alapján messze az utóbbi kalapban tartózkodnak többen, hiszen még a borzalmas kritikai fogadtatásban részesült Jurassic World: Világuralom is egymilliárd dollárral zárta a mozis pályafutását, az első öt nap teljesítményéből kiindulva pedig a nemrég debütált Jurassic World: Újjászületés (Rebirth) is jó úton halad a világsiker felé.

A Scarlett Johansson, Mahershala Ali és Jonathan Bailey nevével fémjelzett blockbuster nem kevesebb mint 147,3 millió dollárt hozott a konyhára a tengerentúlon a hosszú hétvége során, ami a nemzetközi vizekeken bezsebelt 171 millió dollárral kiegészülve 318,3 millió dolláros globális nyitányt jelent (via Box Office Mojo). Gareth Edwards (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Az Alkotó) kissé felemásra sikeredett produkciója ezzel az év egyik legsikeresebb mozijának tekinthető, kontextusba helyezve azonban már messze nem olyan rózsás a helyzet.

Az IGN-nek köszönhetően ugyanis megtudhattuk, hogy a Jurassic World 258, a Bukott birodalom 181, a Világuralom pedig 172 millió dollárt termelt Amerikában az első öt nap során, így aztán bőven van hova felzárkóznia az Újjászületésnek, pláne abban az esetben, ha át szeretné lépni az egymilliárd dolláros álomhatárt. Ebből kifolyólag korai lenne még jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a Universal Pictures zöld utat ad-e egy teljes trilógiának, az mindenesetre nyugodt szívvel kijelenthető, hogy továbbra is kelendőek a dínók, holott már rég nem tudnak újat mutatni. Ti láttátok már a Jurassic World: Újjászületést?

A borítóképek forrása: Jasin Boland/Universal Pictures