• Mickey Rourke a járvány ellenére leforgatta Warhunt című új filmjét
  • A rendező szerint a forgatás egészen szürreális volt
  • A lettországi Rigában forgatott film premierjéről egyelőre nincsenek információink

Mickey Rourke menedzsmentje beleegyezett, hogy a megfelelő óvintézkedések mellett leforgassák a színész készülő projektjét. A Warhuntot Lettországban forgatták, ahol be kellett tartaniuk a kormány által elrendelt irányelveket. Arcmaszkot és kesztyűt kellett viselniük, naponta kétszer megmérték a testhőmérsékletüket, rendszeresen kellett fertőtleníteniük az eszközeiket és távolságot kellett tartaniuk egymástól. 

A rendező, Mauro Borelli azt nyilatkozta, hogy egészen szürreális volt a forgatás, azonban az egész stáb gyorsan alkalmazkodott a körülményekhez, így a munka talán még hatékonyabban és koncentráltabban zajlott. A film bemutatási dátumáról egyelőre nincsen hivatalos közlés, azonban várhatóan valamikor a jövő év elején debütál majd a mozikban. A főszerepben egyébként Rourke mellett feltűnik majd Robert Knepper (A szökés) és Jackson Rathbone (Alkonyat) is.

warhunt-film.jpeg