Az első és a második forduló is rendkívül izgalmasnak bizonyult a SimRace 2 Real szimulátorbajnokságban, vasárnap pedig ismét pályára gördültek a magyar gyorsasági autósport szereplői a Race Online Hungary és a PC Guru szervezésében zajló Gran Turismo Sport-bajnokságban.

a-megszokott-izgalmakat-hozta-a-simrace-2-real-harmadik-forduloja.jpg

A sort ezúttal is a túraautósok nyitották, méghozzá a Red Bull Ringen, és ahogy az előző két fordulóban, úgy most is Ficza Ferenc és Molnár Bendegúz csatájáról szólt minden, akik között ezúttal is tizedek döntöttek csupán, méghozzá újból előbbi pilóta javára, aki így továbbra is száz százalékos mérleggel várhatja a folytatást. A virtuális dobogóra Lengyel Ádám állhatott még fel, a bajnokság során most először.

Szintén hibátlan mérleggel fordulhat a negyedik versenyre a formulaautósok pontversenyét vezető Rónai Tamás, aki Interlagosban sem talált legyőzőre, igaz, Volentér Balázs személyében azért most kihívóra akadt, akinek végül be kellett érnie a második hellyel, a harmadik pedig Kovács Ádám lett.

A bajnokság negyedik, és egyben utolsó fordulóját május 31-án, vagyis most vasárnap rendezik, méghozzá legendás helyszíneken, a Gr.3. kategória ugyanis Monzában, a formulaautósok pedig Spa-Francorchamps-ban csapnak majd össze a szezonzárón. A futamokat ezúttal is élőben követhetitek majd Czollner Gyula kommentálásával Race Online Hungary YouTube-csatornáján, illetve a PC Guru Facebook-oldalán, 13 órás kezdéssel.