Nem tegnap kezdték el használni a politikában a mesterséges intelligenciát, de amíg idehaza ez kimerül abban, hogy bugyuta AI-videók születnek különféle politikusokról, Albániában sokkal komolyabb veszik azt a technológiát, ami már most meghatározza az életünket. Edi Rama miniszterelnök például Diellát, egy AI által generált „minisztert” nevezett ki a kabinetjébe, hogy irányítsa az ország digitális e-Albania portálját. Most pedig ez az egész szintet lépett, ugyanis egy informatikai szakértőkből álló csoport egy mesterséges intelligencia által létrehozott AI-botot indít a polgármesteri székért az albán fővárosban, Tiranában.

A fejlesztők szerint a találóan elnevezett TirANA (Tirana Algorithmic Neural Assistant) mögött a kíváncsiság húzódik, pontosabban azt szeretnék megnézni, hogy sikerül-e az AI-bottal előrébb jutni a Központi Választási Bizottságnál (CEC). TirANA még nem került fel a polgármester-választási listára, illetve a CEC megjegyezte, hogy minden jelöltnek „albán állampolgárnak kell lennie, aki megfelel az alkotmányban és a választási törvényben meghatározott kritériumoknak”. Besmir Semanaj, a TirANA egyik megalkotója elmondta, hogy az AI-bot megfelel a szükséges átláthatósági követelményeknek, úgyhogy simán indulhat a polgármesteri székért – még akkor is, ha nem valódi emberről van szó, hanem csupán az AI által létrehozott botról.

A borítókép illusztráció