• Matt Heafy szívesen csinálna zenét egy Doom játékhoz
  • A Metal: Hellsingert pedig egy remek kezdeményezésnek tartja

A The Outsiders csapata által készített, szeptember 15-én érkező Metal: Hellsinger az eddig látottak alapján egy ritmusalapú Doomnak ígérkezik, nem csoda hát, hogy a projektben résztvevő egyik együttes, a Trivium frontembere, Matt Heafy arról beszélt a PCGN-nek adott interjúban, hogy szívesen dolgozna egy Doom játékon a jövőben. Az id Software klasszikus FPS-ének legutóbbi két epizódján ugyebár Mick Gordon dolgozott, ő viszont az Eternal után összerúgta a port a Bethesdával, így a DLC-k hanganyagáért már mások feleltek. Kérdés persze, hogy lesz-e a közeljövőben újabb epizódja a szintén metálos hentparádénak, Mattnek azonban elmondása szerint 9 éves kora óta nagy álma, hogy egy Doom epizódon dolgozhasson. Az interjú során pedig azt is megemlítette, hogy szerinte több metál kellene a videójátékokba, épp ezért örül, hogy a Metal: Hellsinger a műfaj nagyjait, köztük Serj Tankiant és Alissa White-Gluzt sorakoztatja fel.