• A Ubisoft beszállt az NTF bizniszbe
  • De ettől sem lettek népszerűbbek
  • Ennek ellenére a Ubisoft kitart

A Ubisoft blockchain igazgatója, Didier Genevois a Decrypt-nek adott interjút, amiben kifejtette, hogy tovább foglalkoznak a blockchainnel, miközben hűek maradnak önmagukhoz is. „Ennek a kísérletnek az a célja, hogy megértsük, hogyan fogadják és fogadják el a decentralizáció értékét a játékosaink. Tudjuk, hogy ez egy jelentős változás, amely időbe telik, de hűek maradunk a három alapelvünkhöz” – mondta.

A három alapelv, amire utal, a következő: „a technológiát felelősségteljesen kell használni, és biztonságos környezetet kell teremteni a játékosok számára, hogy felfedezhessék az NFT-k új határait. Csak energiahatékony, igazolt blockchaineket szabad felhasználni, és a játékosok számára olyan értelmes értékjavaslatokra kell összpontosítani, amelyek a játékélményüket szolgálják.”

Genevois abba már nem ment bele, hogy ezt hogyan valósítják meg. Az első Digit-cuccok a Ghost Recon Breakpoint-ba érkeztek meg, de a Ubisoft Quartz igencsak népszerűtlennek bizonyult. Alig folyik kereskedés rajta és a cégen belül is vannak ellenzői. Mégis, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Ez a strucpolitika pedig már csak azért sem jó, hiszen a Ubisoftot éppen tömegesen hagyják el a dolgozók, év elején – megelőzve a Blizzard botrányt – pedig munkahelyi szexizmussal és visszaélésekkel kapcsolatos vádakkal kellett szembenézniük.

ubisoft-quartz.jpg