• Lance Reddick nyilatkozott
  • Kíváncsi, hogy illene Alice karaktere az új adaptációba
  • Aki a korábbi filmek főszreplője volt

Július 14-én került fel Netflixre a Resident Evil első évada, mely az első reakciók alapján kimondottan közepes alkotás lett, de azért korántsem fáj annyira, mint a legutóbbi mozis próbálkozás. A sorozat főleg azért kapta a negatív kritikákat (a rajongóktól legalábbis), mert a játékban igazi nagymenő katonaként ábrázolt Albert Weskert egy gondoskodó apafigurává formálták az alkotók, a történet is egyik lánya, Jade Wesker körül forog. A férfit alakító színész, Lance Reddick pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy a játékokkal ugyan nem játszott, de a második évadban szívesen látná viszont a filmekben Milla Jovovich által megformált Alice karakterét, kíváncsi ugyanis, hogy miként illene a történetbe.

Paul W.S. Anderson egyre romló minőségű filmsorozata, a Kaptár, bár érezhetően merít a játékokból (zombik például vannak benne), de Alice karaktere kimondottan a filmekhez lett kitalálva, így érdekes lenne látni, hogy integrálják az alapmű történetét valamivel pontosabban követő szériába, na meg persze, hogy a színésznő visszatérne e a szerepbe egyáltalán. Persze mindennek kiderítéséhez az is kell, hogy a Netflix berendelje a következő évadot, náluk sosem lehet tudni.