• Ma debütál a Netflix 8 epizódos Resident Evil sorozata
  • Jade Wesker fiatal- és felnőttkorát követi a kétszálú cselekmény
  • Albert Wesker gondoskodó családapaként jelenik meg

A kaptár címről máig Paul W. S. Anderson Milla Jovovich főszereplésével készült filmsorozatára asszociálnak a legtöbben, pedig mostanában újabb mozgóképes Resident Evil adaptációk készültek. A tavalyi mozifeldolgozás nagy ambíciókkal debütált, végül azonban nem sikerült elnyernie a szélesebb közönség kegyeit. Ma a Netflix próbálkozik az ikonikus játék nyomdokain élőszereplős sorozattal. A szolgáltató kínálatában már elérhető a nyolc epizódból álló széria.

mv5bytllzdc3zwetzdywyi00ztzjlthkztatztc3zwm4njnhotnhxkeyxkfqcgdeqxvymtezmti1mjk3v1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

Jade Wesker történetét követi a két síkon futó cselekmény. A főszál 2036-ban, vagyis tizennégy évvel a halálos T-vírus elszabadulása után játszódik, de rendre visszaugrunk a múltba, amikor a főhős apjával, Alberttel és ikertestvérével, Billie-vel Raccoon Citybe költözik. Amíg Jade a túlélésért küzd a vérszomjas fertőzött lények között, fény derül apja Umbrella Corporationhöz fűződő sötét kapcsolatára. Lance Reddick karakterében ezúttal nem a játékok pszichopata antagonistáját fedezzük fel, hanem gondoskodó családapát ismerünk meg.

A Netflix alkotói nem házalnak tehát a játékok iránti hűség ígéretével, mint tették azt a tavalyi mozi készítői. Akik csak este vagy hétvégén tudnak nekiállni a Resident Evilnek, felvezetésként egy jelentrészlettel kedveskedik nekik a Netflix. Ti mikor vágtok bele és mit vártok a sorozattól? Írjátok meg kommentben!