A Hello Games csapata már korábban pedzegette, hogy nem szándékoznak semmiféle fizetős DLC-t kiadni a No Man’s Sky-hoz, de most a stúdió feje, Sean Murray ezt újra megerősítette a Red Bullnak adott interjújában.

„Sok tartalmat akarunk hozzáadni a játékhoz, olyanokat, amikről már beszéltünk: teherhajókat, bázisokat, ilyesféle dolgokat. De ezt ingyen szeretnénk kiadni. Már fizettél a játékért, szóval ezekért a cuccokért nem kell még több pénzt kiadnod. Úgyhogy nem, nem lesznek fizetős DLC-k, csak patch-ek.”

Murray még nem tudja, hogy sikeres lesz-e a No Man’s Sky, de ha igen, szívesen folytatnák a fejlesztést. Ezután újra elmondta, amit már korábban olvashattunk tőle a játék honlapján, hogy a jövőben szeretnék a játékba beletenni az óriási teherhajókat, az építhető bázisokat, de talán még űrbálnákat is, mert manapság az űrbálnák valamiért a No Man’s Sky szinonimái.

Megkérdezték a folytatásról is, de erre azt felelte, hogy semmi értelme egy második részről beszélni, amikor még csak most jött ki az első. Nos, igazán szimpatikus a Hello Games hozzáállása.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!