Elképesztő belegondolni abba, hogy lassan tíz éve már, hogy James Cameron teljesen saját elképzelése a filmvásznon valósult meg. Új bolygó, új fajok, új világ, új lehetőségek – mindezzel pedig kiaknázva az akkori technikát, létrehozva a leghatásosabb 3D-s filmélményt. Mert nem túlzás azt mondani, hogy miközben az Avatar nem pályázhatott a „legeredetibb történet” címre, azóta is szinte egyedüliként érte el azt, hogy a néző nem kizárólag az arca felé repülő tárgyakat kapott a hatásvadász vársári látványosság jóvoltából, hanem egy olyan világot, aminek a részesévé válhatott. A 3D itt működött leginkább, beszippantva és egyfajta avatárrá változtatva mindazokat, akik beültek a vetítésre.
Ami meglepő volt, az a pletykák ellenére bekövetkezett csúszás, elvégre a Na’vik visszatérését éveken át várták az emberek, amiből végül nem lett semmi, pedig adta magát az új univerzum kiszélesítése, további építgetése. Pláne, hogy a mozifilm mára már beérett, és az összbevétel terén legjövedelmezőbb alkotások listáját vezeti (második helyen, minő meglepetés, ott a szintén Cameron által rendezett Titanic). Abban viszont semmi meglepő nincs, hogy most, tíz évvel az eredeti bemutató után, ahogy szárnyra kapott a folytatások híre (második rész 2020-ban, harmadik 2021-ben, negyedik 2024-ben, ötödik 2025-ben), az Avatar: Discover Pandora mintegy beharangozóként és felelevenítésként Európába, azon belül pedig legelőször Magyarországra látogatott a GES és FoxNext közös szervezésében, illetve a Tulipán Tündér produkciójaként.
A hivatalos sajtóeseményen erről a nagyszerű lehetőségről és a filmről beszélt a házigazda, Illés Gabriella, Réz András filmesztéta, valamint Lisa O’Keefe, a GES fejlesztési igazgatója, hogy utána a média munkatársai megindulhassanak a több mint 1000 négyzetméteren, nagyjából másfél szinten kiépített felfedezőtúrára. Ebbe nem számolom bele a nyitányt, ami lényegében egy eligazítás magáról a Pandoráról, illetve egy regisztráció, amikor a kapott kártyákkal mindenki kiválasztja a számára testhezálló szerepet (biológus, mérnök, katona és a többi), megtanulja a legfontosabb Na’vi kifejezéseket, majd megindul a tanulmányútra.
Pandora, te drága
A kezdet zseniális. Már maga a kártyás „avatár-választás” is remek nyitány, az élményt a gyorstalpaló nyelvtanfolyam fokozza, hogy az első tényleges helyszín bemutatóját követő felnyíló kapu, füstben úszó, növényekkel teli ösvény konkrétan borzongató atmoszférát teremtsen. Ha itt, ezen a ponton bárki megkérdezett volna, a megfelelő szavakat keresve áradozok az időzítésről és a látványról. Aztán a Pandora helyett kicsit két lábbal a földön, vagy éppen a Földön találjuk magunkat, miközben végig sétáljuk a maradék termeket. Mert bizony az ízlésesen berendezett ösvényt a hagyományos, elkerített módszer váltja, aminél a fontosabb lényeket, eszközöket, növényeket és érdekességeket vehetjük számon, sok esetben interaktív látványosságok képében. Itt egy rovar páncélzatát tapogathatjuk meg egy lyukba nyúlva (a Flash Gordon óta azért az ilyesmit mindig fenntartásokkal kezelem), amott a dzsungelben tehetünk próbát egy fémkasztniba bújva, máshol pedig megtekinthetjük az avatár másunk.
Többnyire érdekességeket olvashatunk a fajokról, eredetükről, az eszközök és földi szemmel hihetetlennek tűnő helyi nevezetességekről, néha pedig a személyre szabott kártyát is bevetjük, aminek hála a regisztrált e-mailre később megkapjuk a rövid kaland emlékeit. Azt mondtam, hogy rövid, és ez igaz. Mint említettem, a „földöntúli” túra hirtelen jóval realistábbá válik, nem tesz jót, hogy minden megszabott és elkerített helyen található, a kezdeti ösvénynek pedig nyoma vész. Ráadásul azt képzelhetnénk, hogy egy ekkora blockbusternél mechanikus lények is láthatóak, esetleg össze is ismerkedhetünk velük, de az élettelen kiállított létformák mindegyikénél ott a tábla, hogy megérinteni egyiket sem szabad, ami kicsit illúzióromboló. Pont úgy, mint az, amikor az emeleten körbeérve visszatérünk a steril csarnokba, hogy ott a földszintre mozgólépcsőzve még egy félszintnyi távolságot tegyünk meg, eljutva a Lelkek Fájához, ami lényegében a kiállítás legvégét jelenti.
Nem mondom, hogy nem éri meg a kiállítás, vagy éppen rossz, de úgy érzem, sokkal több lehetőség van ebben a sajátos világban, amit Cameron megálmodott, és sokkal többet ki lehetett volna hozni magából a helyszínből is. Az Andrássy Élményközpontot még a Párizsi Nagy Áruház néven ismertem meg, otthonosan mozgok emeletein, melyek kiváló lehetőséget nyújtanak egy grandiózus, színes és élettel teli eseményre. Ennek pedig nagyjából a fele valósul meg. Rajongóként egyik szemem sír, a másik nevet, ám még így is azt mondom, hogy gyerekekkel mindenképpen érdemes elmenni, de a filmrajongó felnőttek se hagyják ki ezt a programot, elvégre a május végéig megrendezett produkció kiváló frissítés a film folytatásai előtt, amihez azért ajánlott a 2009-es mozit is megtekinteni.
A meghívást köszönjük a rendezvény szervezőinek, a kiállítás vége: május 31.
Részletek és információk: www.avatarkiallitas.hu
