• A játékon belüli vásárlásokra is szeretné felhívni a figyelmet a PEGI
  • Ehhez egy külön ikont használnak majd, melyen egy bankkártyát tartó kéz szerepel
  • A szervezet ezzel a szülők dolgát igyekszik megkönnyíteni

A PEGI döntése értelmében hamarosan már külön ikon fogja jelezni a játékok dobozán, ha az adott programban lehetőség van játékon belüli vásárlásra is. Maga a piktogram egy kezet ábrázol majd, benne egy bankkártyával, a szervezet elsődleges célja ezzel pedig az, hogy megkönnyítsék a gyermekeik online pénzköltését felügyelni kívánó szülők dolgát.

loot-box.jpg

Az Ipsos által készített felmérés szerint öt olyan szülőből, akinek játszik a gyereke, kettő mondja azt, hogy a csemete költ is valamire a játékon belül. Ezek közül a többségüknél (tízből nyolcnál) van valamilyen limit arra nézve, hogy mennyi pénzt költhet a gyerek így, és mindössze a szülők 2% nem követi nyomon a fiatalok vásárlásait. Hogy ez az újonnan bevezetésre kerülő ikon (melyet jelenleg is használnak a csak digitálisan megjelenő játékoknál), mennyit változtat a helyzeten, azt majd meglátjuk, az azonban már biztosra vehető, hogy innentől kezdve a fejlesztők nem pakolhatnak majd a megjelenés után mikrotranzakciókat a játékukba, csak azután, hogy azt a PEGI újra megvizsgálta korhatár szempontjából.

pegi-in-game-purchases-icon-01.jpg