• Bemutatkozott Brendan Greene új játéka, a Prologue
  • Melyről egyelőre szinte semmit sem tudni
  • A PUBG atyja szerint viszont ez egy első lépés egy új technológia felé vezető úton
  • És mint ilyen köze nem lesz a korábbi játékaihoz

Az idei The Game Awards keretein belül egymás érték az izgalmasabbnál izgalmasabb bejelentések és trailerek, köztük pedig ott volt egy rövid és titokzatos videó a Prologue-ról, a PUBG-t is megálmodó Brendan Greene új játékáról. A videóból és annak leírásából túl sok minden nem derült ki, de szerencsére Greene később egy interjúban elárult pár részletet a játékról.

Greene meglátása szerint a Prologue egy hosszú utazás első lépése számára és új stúdiója számára is. Reményei szerint a játék segít majd nekik új technológiák kifejlesztésében és megismerésében, egyben pedig azt is hozzátette, hogy valami újat akar mutatni az egész világnak, és reményei szerint a Prologue lesz majd ez az újdonság. Ennek megfelelően a program egész biztos nem lesz egy PUBG 2, sőt, igazából még csak lövölde sem. Hogy akkor ehelyett mire számíthatunk, az egy jó kérdés, reméljük, az alkotók nem terveznek túl sokáig titokzatoskodni.

tga-2019-prologue-uj-jatek-a-pubg-alkotojatol.jpg