Naponta százezrek, sőt, milliók játszanak a Playerunknown's Battlegrounds című játékkal. Egy ilye siker természetesen magával hozza a csalók megjelenését, ami ellen a PUBG Corporation igyekszik felvenni a küzdelmet. Ennek megfelelően a játék ezentúl nem fogja támogatni a Steam Family Sharing lehetőségét, mert "az olyan sérülékenységeket tartalmaz", amit a csalók kihasználhatnak.

Emellett egy olyan új,  csalók elleni rendszer is készül (a tesztszervereken már elérhető), aminek a lényege, hogy minden alkalmazás, ami ráakaszkodik a játékra, blokkolva lesz. Persze a fejlesztők is tudják, hogy nem minden program rosszindulatú, így majd közzétesznek egy listát a "fehér alkalmazásokról", de azok "amik rosszindulatúan viselkednek", azonnal blokkolásra kerülnek. A próba jövő héten élesedik, majd meglátjuk, hogy sikerül-e csatát nyerni a csalók növekvő száma ellen.

Azokat a játékosokat pedig, akik bármilyen módon hozzányúlnak a játékfájlokhoz, azonnal bannolni fogják a Playerunknown's Battlegrounds-ból. Ezt a fejlesztők azért voltak kénytelenek meglépni, mert az utóbbi időben többen törölték a programból a miramari játékfájlokat, hogy a térkép ne jöjjön elő. Ez nem túl szép dolog, nem igaz?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!