Sajnos nem a Bungie az egyetlen olyan fejlesztőcsapat, amely rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül az elmúlt időszakban, hiszen a Titanfall-szériát, az Apex Legendset és a Star Wars Jedi-játékokat jegyző Respawn Entertainment alkalmazottai is a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy milyen nehéz helyzetben van a játékipar. Nem elég ugyanis, hogy februárban már történt néhány elbocsátás a stúdió berkeiben (ráadásul a cég Star Wars FPS-e is ment a levesbe), áprilisban újabb száz embernek mutatott ajtót a jelenleg épp a Fekete Párduc-játék törlése miatt reflektorfénybe került EA. Ennyi tragikus esemény után nem nehéz kitalálni, hogy milyen lehet most a légkör a Respawn főhadiszállásának folyosóin, ám „szerencsére” nem is kell, mivel az egyik fejlesztő fogta magát, és – mit sem törődve az esetleges következményekkel – beszámolt a jelenlegi állapotokról.
Na jó, a beszámolt azért erős túlzás, ám tény, hogy a dizájnerként tevékenykedő Patrick Wrennek egyetlen mondatban sikerült összefoglalnia a lényeget. „Annyit elárulhatok, hogy soha nem volt még ilyen alacsonyan a morál” – írta a fejlesztő Bluesky-on (via Insider Gaming). Tekintve, hogy az Electronic Arts állítólag további 400 (!) alkalmazott elbocsátására készül, sajnos továbbra sem lélegezhetnek fel a Respawn alkalmazottjai, ám ennyi kirúgás/átcsoportosítás után talán most már hagyják nyugodtan dolgozni a csapatot.
A Bungie-t egyébként nem véletlenül említettük az első mondatban, mivel Paul Tassi jelentése szerint ott is felütötte a fejét a bizonytalanság a Marathon fiaskója után, de én azért bízom benne, hogy mindkét cég átvészeli a megpróbáltatásokat – szeretném látni a Star Wars Jedi-sorozat harmadik részét, valamint (és ez talán hiú ábránd) a Destiny 3-at.
A borítóképek forrása: PlayStation, Electronic Arts