És ez ránézésre sikerül is nekik: ismételten megköttetett a démoni paktum: a Marvel markát dörzsölve, mosolyogva távozott a SEGA irodájából, amelynek képviselői azonban (meglepő módon) szintén vigyorogtak, így valószínűleg mind a két félnek előnyös megállapodás született az elmúlt napokban. Lényeg a lényeg, Amerika Kapitány, Hulk és Thor innentől fogva csak és kizárólag SEGA fejlesztésű – esetleg kiadású – programban szerepelhet, különben lesújt mind a két vállalat azokkal az aktatáskákkal, amivel a tranzakciót végrehajtották, és azok bizony nem lehetnek könnyűek. Az időzítés mindenesetre remek, az elkövetkezendő években mind a három licenc filmváltozatban is megjelenik, tehát minden adott a sikerre – ráadásul jelen esetben még az is látszik, hogy a fejlesztésre is bőségesen van még idő, hiszen a második Hulk-mozi, melyre az első cím épül, 2008 nyarán érkezik.
A Sega és a Marvel-biznisz
A SEGA nem engedi, hogy elfelejtsük: bár konzolmasinái ma már nem többek, mint szép emlékek egy olyan korból, amikor gyermekkorunkban a szomszédunkhoz jártunk át Megadrive-ot nyüstölni, kiadóként igenis talpon kívánnak maradni. <br />