• A SEGA nem lesz kint az idei E3-on
  • Az indoklás szerint a struktúraváltás és az ameriaki székhely költözése viszi el az időt
  • Ez az első E3, amit kihagy a SEGA

Az első E3-at még 1995-ben rendezték meg, azóta pedig a SEGA egyetlen kiállítást sem mulasztott el -- egészen eddig. A cég szóvivője a Game Informernek erősítette meg, hogy nem vesznek részt az idei E3-on, de azért az égiszük alá tartozó játékokkal találkozhatunk majd. Az év második feléig nem jönnek a SEGA-tól igazi nagy címek, mivel egy nagyobb struktúraváltáson mennek át, melynek keretében eddig  300 embert bocsátott el és az amerikai székhelyet átköltöztetik a napsütötte Kaliforniába.

"Az elkövetkező hónapokban az újrastruktúrálás és a Dél-Kaliforniába való költözés a SEGA of America fő feladata, emiatt döntöttünk úgy, hogy nem veszünk részt saját standdal az idei E3-on. Az idei címeink nagy rész csak az év későbbi szakaszában jelenik meg, így a nagy bejelentéseket a költözés után tesszük meg." -- közölte a SEGA szóvivője. 

A cég csak PC-s és mobiljátékok fejlesztésére koncentrál jelenleg, mely elkeserítő annak tekintetében, hogy a 90-es években még bizony piacvezető volt a vállalat a konzolok háborújában, néhány területen még a Nintendót is megelőzve. 

sonic.jpg