Zűrös a helyzet a SimCity idei változata körül. Bár maga a játék sikeres lett, már a premier napján kitört a botrány a folyamatos internetkapcsolat követelése és a szerverek túlterhelése következtében bekövetkezett játszhatatlanság okán. Ezt követően egy anonim fejlesztő elköpte, hogy tartósan is lehet netkapcsolat nélkül játszani, vagyis a szerverek nem olyan fontosak, mint ahogy a kiadó és a Maxis állította. Eztán jött a NISSAN-reklámot tartalmazó, csak korlátozott ideig elérhető, elektromos töltőállomásokat elhelyező ingyenes DLC. És most egy újabb húzással állt elő az EA.

Ezúttal nem a játékban helyeznek el hirdetést, hanem két fogászati termékeket gyártó cégnek, a Crestnek és az Oral-B-nek csinálnak reklámot. Eme vállalatok produktumain ugyanis – legalábbis Amerikában – található egy matrica egy kóddal, amit háromféleképpen használhatunk fel. Beválthatjuk 35 SimCashre és elverhetjük a júniusban bezáró The Sims Socialban. Ha ez nem tetszik, 5 dolláros kedvezményt kaphatunk érte az Originen, amennyiben 40 dollár fölötti értékben vásárolunk. És a harmadik lehetőség: megkapjuk az Attractions Set DLC-t, amely tartalmazza Dollyt, a dinoszauruszt, Larryt, a lámát, a világ legnagyobb zsinórgombolyagját, egy óriási kerti törpét, és a MaxisMan szobrot.

A kezdeményezés érdekes, de végül is fogkrémre mindenkinek szüksége van, és ha ezért kapunk néhány poénos jóságot a játékhoz vagy árengedményt, azzal csak nyerhetünk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!