A majdani kész, pontos névvel továbbra sem illetett Steam Boxot maga a Valve fogja elkészíteni, s ők is fogják áruba bocsátani -- ezt maga a Gabe Newell erősítette meg a The Verge stábjának. A Bigfoot kódnéven futó projekt az előzetes híreknek megfelelően Linuxszal lesz előtelepítve, de gond nélkül rakhatunk rá Windows operációs rendszert is, hiszen egy nyitott, felhasználóbarát rendszerről van szó. Ennek elsődleges célja, hogy a játékosok igényeinek megfeleljen, de internetböngészőjének és egyéb lehetőségeinek (Netflix) köszönhetően széleskörű felhasználhatóságra számíthatunk, sőt a Steam Box szerverként is üzemelni fog, hogy a házban lévő egyéb, hálózatba kapcsolt eszközöket is kiszolgálja.
Egy másik prototípus.
Newell ezúttal sem árulta el, hogy milyen hardverelemekből felépülő gépre számíthatunk, de tekintve, hogy kimondottan a játékosoknak szükséges nagy teljesítmény elérése a cél, négymagos processzorra, sok-sok memóriára, és egy erős, versenyképes grafikusmagra van szükség, mindez egy csendes, és kompakt kiszerelésben, tehát valóban olyasmire kell gondolni, mint a Piston, vagy egy valamivel nagyobb, a mostani asztali konzolok méreteit megközelítő masinát kell elképzelni.
A Valve főnöke noha magára a hardverre nem tért ki, arról beszélt egy keveset, hogy milyen perifériát kapunk a Steam Boxhoz. A terv az, hogy az eddigi megoldásokhoz képest jóval pontosabb kezelést és alacsonyabb késést lehetővé tevő eszközt adjanak a kezünkbe, ennek elérésére pedig a biometria lehet a megoldás. A cég nagy jövőt lát ebben, úgy gondolják ugyanis, hogy jóval több lehetőség rejlik ebben, mint a hagyományos mozgásérzékelésben, mely Newell véleménye szerint évekkel ezelőtt, a Wii Sportsszal már elérte a csúcsot.
Ezen felül a cég a kisebb képernyők, konkrétan a mobiltelefonok és táblagépek felé is kacsingat a Littlefoot program keretében, de ez még nagyon kezdeti állapotban van, így még nincs is miről beszélni -- ahogy a Steam Boxról sincs további információink, s egy jó darabig nem is lesznek. A Valve tervezője, Ben Krasnow cáfolta azt a korábbi hírt, miszerint a GDC vagy az E3 keretében hivatalosan is láthatjuk majd a Bigfootot, idén így annyival kell beérnünk, hogy több külső gyártótól érkező, Steamre és Big Picture módra optimalizált PC fog megjelenni.
Az Xi3 Piston