Tegnap (tehát november 10-én) lett 10 éves a Fallout 4, a Bethesda pedig mindent megtett azért, hogy senki se felejtse el a kerek évfordulót, hiszen piacra dobta a Fallout 4: Anniversary Edition-t, ami az alapjáték és a hivatalos expanziók mellett több mint 150 Creationt, tehát rajongók által készített bővítményt is tartalmaz. Talán mondanunk sem kell, hogy az emberek egyáltalán nem fogadták kitörő lelkesedéssel az új csomag bejelentését, hiszen senki sem akar fizetni új Dogmeat skinekért és fegyverekért, pláne úgy, hogy Dunát lehetne rekeszteni az ingyenes modokkal.
A népharag természetesen az értékeléseken is meglátszik, mivel amellett, hogy a bejelentő előzetesre rengeteg dislike érkezett, a Creation Club adalékokat tartalmazó Creations Bundle is a piros zónában van Steamen – az eddig szavazók mindössze 25%-a gondolja úgy, hogy megéri kicsengetni 20 eurót a pakkért. És hogy mivel engesztelhetné ki a Bethesda a csalódott és/vagy dühös fanokat? Nos, a sokat pletykált Fallout 3 Remastered vélhetően elég lenne ahhoz, hogy lenyugodjanak a kedélyek, és bár a stúdió továbbra sem erősítette meg a felújítás létezését, egyre valószínűbb, hogy még a mi életünkben befut az Oblivion Remastered „utódja”.

A kép forrása: Steam
Természetesen a Fallout 4 rendezője, Todd Howard is megemlékezett az RPG születésnapjáról, a GQ-nak adott interjúban pedig nemcsak arról beszélt, hogy mennyire messze van még a The Elder Scrolls 6 megjelenése, hanem arról is, mennyien egyengedik a posztapokaliptikus franchise útját. „Több száz ember ügyködik jelenleg a Fallout-on, egyesek a [Fallout] 76-on, míg mások egyéb projekteken” – fogalmazott a játékipar egyik legismertebb alakja. A kiragadott mondatrészből értelemszerűen az egyéb projektek tekinthetőek fontosnak a hír szempontjából, a VGC ugyanis úgy tudja, hogy ezek közül az egyik nem más, mint a Fallout 3 felújítása. A szerepjáték állítólag akkora ugrást jelent az alapjátékhoz képest, mint az Oblivion Remastered, ebből kiindulva pedig eléggé valószínű, hogy ugyanúgy az Unreal Engine 5 hajtja, de ez egyelőre csak spekuláció a részemről.
Mivel a Cyrodiilbe kalauzoló fantasyről egy nappal a megjelenése előtt hullott le a lepel (más kérdés, hogy a rengeteg szivárgás miatt senkit sem ért váratlanul a bejelentés), nagyjából biztosra vehető, hogy ezúttal is shadow dropra készül a Bethesda, a kérdés már csak az, hogy mikor. A decemberben visszatérő Fallout-sorozat éppenséggel remek alkalom lenne a Fallout 3 Remastered piacra dobására, ám mivel idén már kaptunk egy felújítást, nem lepődnék meg, ha csak jövőre látna napvilágot az opusz – feltéve persze, ha valóban létezik.
A borítóképek forrása: Bethesda


