• Közös esport bajnoksággal jelentkezett az Acer és az ESL
  • Melyet összesen öt régióban szerveznek meg
  • A céljuk pedig a fiatal tehetségek felkarolása és a potenciáljuk maximalizálása

Az Acer és az ESL nemrég úgy döntött, közös CS:GO bajnokságot szerveznek Acer Predator League címen. Az online versenyeket összesen öt régióban rendezik meg, így a bajnokság Németországban, Hollandiában, Svédországban, Dániában és a Közel-Keleten zajlik majd, a szervezők nem titkolt célja pedig a helyi fiatal tehetségek felkarolása és potenciáljuk maximalizálása.

A megmérettetések épp ezért minden országban négy héten át futnak majd, melyek közül kettőt az edzésekhez kötnek, az összecsapásokat pedig különféle influenszerek közvetítik, akik a bajnokság pontos menetrendjének bejelentésében is segédkeznek. Hajo Blingen, az Acer EMEA régió alelnöke, a bejelentés kapcsán azt nyilatkozta, hogy már nagyon izgatott a Predator League elindulása miatt, egyben pedig kiemelte, hogy ez is mutatja, hogy a Predator a világ vezető játékmárkájaként mennyire elkötelezett a CS:GO közösség mellett.

acer-predator-league-01.jpg