Az Activison terjesztési osztályának vezérigazgatója pedig teljes komolysággal mondta ezt, sőt még azt is hozzátette, hogy egy zenei- vagy filmes alkotás sem közelítette meg mindazt, amint az Infinity Ward létrehozott.

Persze nem szokatlan a nagy cégek vezetőitől, hogy hangzatos kijelentéseket tegyenek a saját portékájukról és tény, hogy a széria több mint hárommilliárd dolláros összbevételével nehéz versenyezni, de nem gondolom, hogy ugyanolyan szép emlékekkel fogunk majd visszagondolni Price parancsnokra, mint mondjuk Han Solóra.