A magyar PS Store régen látott olyan kevés megjelenést, mint az elmúlt egy hétben. Az áruházba felkerült játékok nagy része már régóta elérhető más platformokon, viszont az újdonságok között van retro és tipikus Spike Chunsoft játék is. A lassulás miatt viszont elkeseredni nem szabad, hiszen kevesebb, mint két hét múlva beindul a játékdömping, viszont addig is van miből válogatni.

Vanquish

A Vanquish az előző generáció egyik legjobb akciójátéka volt, mely az elmúlt héten megjelent a Bayonetta & Vanquish 10th Anniversary Bundle csomagban, és önállóan is megjelent. Ez egy töménytelen akciót tartalmazó sci-fi játék, melyet a kiadó 18+-os korhatárba sorolt. A Vanquish az öreg játék nem vén játék tényét igazolja, viszont annak ára miatt érdemes a Bayonettával közös pakkot választani.

Tom Clancy’s Rainbow Six: Siege Deluxe Edition

A Rainbow Six: Siege 2015 végén jelent meg, és sikert aratott, hiszen a játékmenetében a taktikus harcot helyezte előtérbe, ennek pedig meg is lett az eredménye. A játék most három változatban került fel az áruházba, a legolcsóbb a Deluxe Edition, ami 2790 forintos árával szinte kötelező vétellé válik a szivárvány kommandó rajongói számára: tartalmazza a teljes játékot, és az elmúlt két év összes operátorát. A 14490 forintos Ultimate Edition pedig minden operárort, ami eddig megjelent, sőt az ötödik év tartalmához teljes hozzáférést!

Bayonetta & Vanquish 10th Anniversary Bundle

Szóval a leghíresebb boszorkány PS4-re is megjelent a Vanquish-sel együtt, 12490 forintért. A 2010-ben Európában megjelent játék hatalmas kritikai sikert aratott. Az előző évi E3-on a játék promóciójaként 100 hölgyből választották ki Penny Drake-et, hogy részt vegyen a rendezvényen, majd a Maxim versenyén keresték azt, aki a legjobban hasonlít a főszereplő boszira. A nyertes egy Xbox 360-at, egy 50 hüvelykes televíziót, és a játék Xbox 360 verzióját kapta. Nem rossz igaz? Bayonetta mostantól PS4-en is zúz, és bár a tálalás nem lett a lett a legjobb, a játékélmény mindenért kárpótol.

Draugen

Végül pedig álljon itt egy kalandjáték, melyet már ajánlottunk tavaly, a PC Guru Magazin Radar alatt rovatában. A Draugen főszereplője egy norvég fjord menti faluba utazik, hogy megtalálja az eltűnt testvérét. Igen ám, azonban a településen egy teremtett lélek sincs, a felszín alatt pedig sokkal sötétebb titok lappang. A Draugen a klasszikus kalandjáték elemeket vonultatja fel, az igazi dinamikát azonban a főszereplő és utazótársa közötti kapcsolat adja meg. A játék története kifejezetten érdekes, így érdemes kipróbálni, ha Steamen eddig nem tetted meg.

11307zj3nqye-u3vtset66snidxlw5aqbhfjw8x8kijmlmxqu6yj-qo25whbc0nsbea74vb1446o9-itzu8bzuecqzkxmhno.jpg