Kicsit szomorú, hogy miközben a mai naptól újra a mozikban van az Alien (A nyolcadik utas: a Halál), ezzel ünnepelve a film 35. évfordulóját, addig a Gearbox és a SEGA még mindig a botrányba fulladt Aliens: Colonial Marines játékon acsarkodik. Most éppen a SEGA nem hagyja, hogy a Gearbox kibújjon a felelősség alól.

A kiadó már korábban elismerte, hogy a reklámkampányuk -- amiben egy igazi remekműnek tüntették fel a programot, hamis felvételek és hazugságokkal teli interjúk segítségével -- félrevezető volt, és végül eljutottak oda, hogy hajlandók kártérítést fizetni. Ezzel szemben a fejlesztőstúdió továbbra is kitart ártatlansága mellett, szerintük nekik semmi közük sincs az Aliens: Colonial Marines marketingjéhez, vigye csak el szépen a balhét a SEGA.

Ezzel elérkeztünk a következő csavarhoz, a kiadó ugyanis beadott egy keresetet, amely szerint a reklám felelőssége mindkét felet egyaránt terheli, mert a Gearbox is kivette abból a maga részét. Olyannyira, hogy minden reklámügyi döntést közösen kellett meghozniuk a szerződésük szerint, sőt, a reklám része lett volna a Gearbox társalapítója, Randy Pitchford is, aki mint „ünnepelt fejlesztő garantálja, hogy világszerte címlapon legyen a program.” Erről végül letettek Pitchford híres önfejűsége miatt. Bár hozzá kell tenni, hogy ő volt az, aki a 2012-es E3-on bemutatott demót valódi játékmenet-felvételnek nevezte.

A SEGA így valószínűleg mégsem ússza meg a perköltségeket, nekünk meg talán ott lesz az Alien: Isolation, amellyel méltóképpen ünnepelhetjük az Alien 35. születésnapját a videojátékok világában.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!