Szinte minden fronton katasztrofális volt az Aliens: Colonial Marines (a héten jelent meg az utolsó DLC, a Stasis Interrupted), s most megtudtuk azt is, hogy a fejlesztés nélkülözte a szenvedélyt. Ezt Michael Biehn mondta egy nemrégiben készült interjúban, amiben többek között a Gearboxszal kapcsolatos tapasztalatairól faggatták.

„Úgy tűnt, hogy nincs meg a kellő szenvedély. A film-, a televíziós- és a játékiparban is vannak olyan emberek, akik nagy örömmel állnak neki egy projektnek, s vannak olyanok, akik csak a rutint követik. Ez utóbbi csoport úgy gondolja, hogy ha van egy jól csengő nevük, akkor sikeres terméket tudnak készíteni. Ez volt a helyzet az Aliens: Colonial Marines esetében is.”

Biehn elmondása szerint az Aliens: Colonial Marines volt az első munkája a játékiparban, s egyáltalán nem élvezte, ellenben mikor a Ubisoft kérte fel arra, hogy a Far Cry 3: Blood Dragonban Rex „Power” Coltot szólaltassa meg, nagyon jól érezte magát; meg volt a kellő szenvedély és egy kreatív, energetikus csapattal dolgozhatott, tehát pont az ellenkezőjét tapasztalta, mint mikor a Gearboxnál járt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Aliens: Colonial Marines -- Megjelenés: 2013. február 12. -- Gépigény: CPU: 2 magos / 2000 MHz, RAM: 2 GB, VGA: SM 4.0 / 256 MB, HDD: 20 GB