Igencsak nagy port kavart a BioWare egykori alkalmazottjának, Manveer Heinnek, az a kijelentése, miszerint az EA-t nem érdekli az, mit akarnak a játékosok, csak az, hogy mire költenek. A témával kapcsolatban  először az EA alelnöke, Patrick Soderlund, szólalt fel, most pedig a BioWare egyik munkatársa, Brenon Holmes, próbálta tisztázni a helyzetet Redditen számos hozzászóláson keresztül.

Mint Holmes kiemelte, a mikrotranzakciók szerepeltetése az Anthemben még párbeszéd tárgyát képezi, egyelőre semmi sincs kőbe vésve, ezzel együtt pedig megnyugtatott mindenkit, hogy végső soron a BioWare fejlesztői is játékosok, és bizony sokan közülük sem szeretik ezt a fajta üzleti modellt. Egy másik hozzászólásában pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Hein nem vett részt az Anthem fejlesztésébe, így nem is rendelkezhet belsős információkkal a projektről.

anthem-02.jpg