• Ariana Greenblatt is csatlakozott a Szemfényvesztők 3 stábjához
  • A fiatal színésznőt a Barbie-ból és az Ahsokából ismerheti a közönség
  • Az első rész egyik főszereplője, Isla Fisher is visszatér a szériához
  • Ruben Flescher fogja rendezni a harmadik felvonást

A Szemfényvesztők első és második részének egyik főszereplőjét, J. Daniel Atlast alakító Jesse Eisenberg már márciusban arról beszélt, hogy elkészült a Ruben Flescher (Uncharted, Venom, Zombieland) által rendezett harmadik rész forgatókönyve, így aztán nem túl meglepő, hogy elkezdtek szállingózni a szereposztással kapcsolatos információk. Azt már a hivatalos bejelentés után megtudhattuk, hogy Eisenberg mellett Woody Harrelson és Morgan Freeman is feltűnik majd a vásznon, a Deadline exkluzív beszámolójából pedig kiderült, hogy Mark Ruffalo és Dave Franco is szeretne részese lenni a varázslatnak, sőt, még a második részből kimaradt Isla Fisher is visszatér a történetbe. Akadnak azonban új arcok is, küztük egy feltörekvő tehetséggel.

arianagreenblattszemfenyvesztok3film.jpg

A kép forrása: Deadline

Szintén a Deadline cikkéből derült ki, hogy Ariana Greenblatt is a Szemfényvesztők 3 fedélzetére lépett, akit a Bosszúállók: Végtelen háborúban ismerhetett meg a többség, amelyben a fiatal Gamorát játszotta. Ezt követően a Szerelem és szörnyek című akció-vígjátékban is szerepet kapott, legutóbb pedig az Adam Driver nevével fémjelzett 65-ben, valamint a tavalyi év legnagyobb filmes sikerének tekinthető Barbie-ban tűnt fel – na és persze az Ahsoka első évadában nyújtott alakításáról sem szabad elfeledkeznünk. Felfelé ível tehát Greenblatt karrierje, hiszen mindezek mellett ő bújik majd Tiny Tina bőrébe az augusztus 9-én érkező Borderlands során, szóval egyszerre két blockbuster is van a színésznő tarsolyában. Mellett egyébként Justice Smith (Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) és Dominic Sessa (Téli szünet) is szerepelni fog a Szemfényvesztők 3-ban, szóval elég szépen alakul a stáb.