Mától kapható az egyetlen talpon maradt katonai szimulátor, az Arma 3, mely jogosan foglal helyet az ősz legjobban várt játékai között, hiszen ameddig más, hasonló stílusban jelentkező programok a látványos akciót helyezik előtérbe, addig a Bohemia Interactive játéka egy hiteles katonai élményt akar elénk tárni, amiben amennyire csak lehet, átélhetjük, milyen háborúzni földön, vízen és levegőben. Mindehhez csinál most egy kis kedvet a frissen megjelent launch trailer.

Az Arma 3 kalandos úton, nehézségek árán (két fejlesztőt kémkedéssel vádoltak) tudott eljutni a finisbe, ám ahhoz, hogy ez a premier pont ma legyen, fel kellett áldozni a történetet -- de persze így sem egy üres vázat kapunk, hiszen lesz multiplayer, modkészlet és kiképzőmissziók is, így aztán fél lábon is ki lehet majd bírni a történetet hozó, egyébként ingyenes DLC-k (összesen három lesz) megjelenését.