A Black Flag Resynced rendezője könyörög, hogy a GTA 6 után se hagyjuk ott a Karib-térséget

Richard Knight, a remake játékigazgatója reméli, hogy akkor is gyönyörködünk majd a türkizkék tengerben, amikor Jason és Lucia már Leonida állam lakóit vegzálja.

Az Assassin's Creed Black Flag Resynced szédítő eladásai alapján rengetegen gondolták úgy, hogy idén inkább a képernyők előtt töltik a nyaralást, ami nem meglepő, hiszen az Anvil motor legújabb verziójával életre keltett Karib-térség majdnem olyan gyönyörű, mint a valóság. Sok dologgal vádolhatjuk a franciákat, azért viszont mindenképp piros pontot érdemel a cég, hogy még a kizárólag egyjátékos móddal rendelkező alkotásait is rengeteg ideig támogatja – a tavaly márciusban debütált Assassin's Creed Shadows például az előző hónapban kapta meg a tényleges befejezést, a Valhalla pedig még ennél is több törődésben részesült. Ebből kiindulva Edward Kenway modernizált kalandjához is érkezik majd néhány kisebb-nagyobb bővítmény, ami maradásra bírhatja a rajongókat, a felújítás játékigazgatója pedig még pezsgőt is bontana, ha az emberek a GTA 6 megjelenése után sem lépnének le a Jackdaw fedélzetéről.

Richard Knight JorRaptor néhány nappal ezelőtti videójában beszélt arról, hogy bár egyelőre nincsenek konkrét tervek a felújítás jövőjével kapcsolatban, ám mindenképp támogatni fogják a programot, és már fel is merült néhány DLC ötlet a csapaton belül. Az interjú későbbi részében aztán egyenesen arra kérte a fanokat, hogy Lucia és Jason felbukkanása után se fordítsanak hátat a Black Flag Resyncednek, amiből én arra következtetek, hogy még idén kapunk egy komolyabb extrát a nemrég hivatalosan is megerősített New Game Plus mellett.

Mielőtt még elővennétek a szekrényből a féltve őrzött rumot, nem, biztosan nem az Assassin's Creed Freedom Cry remake-jével készül a csapat, sőt, könnyen lehet, hogy sosem szépül meg Adéwalé története. Benne van viszont a pakliban, hogy vadiúj fejezettel bővül Kenway kalandja, hiszen az előző néhány felvonáshoz is érkeztek érdemi tartalmak, a Mirage például egy ingyenes DLC-t is kapott a Valley of Memory képében. Ti örülnétek néhány új küldetésnek, vagy megelégednétek a New Game+-szal és néhány kozmetikai kiegészítővel?

Borítókép forrása: Xbox