• Az Alan Wake 2 a Remedy eddigi legnagyobb vállalkozása
  • Ezt maga Sam Lake mondta el egy interjú során
  • A régóta várt folytatás a tervek szerint még idén megjelenik

Még a 2021-es The Game Awards során dobta le a bombát a Remedy Entertainment, miszerint készül a 2010-ben megjelent Alan Wake folytatása, ami ráadásul a túlélőhorror kategóriában fog indulni. Az emberek többsége addigra – több évnyi hiábavaló várakozás után – már el is feledkezett a sokszor ígérgetett címről, így a meglepetés mondhatni elemi erővel bírt, amit csak tovább tetézett az ígéret, miszerint 2023 meg is fog jelenni a játék. Nos, a naptár már ezt az évszámot mutatja, a játékból viszont a beharangozó előzetesen túlmenően továbbra sem láttunk semmit, azt ugyanakkor ismét elmondták a fejlesztők, hogy az Alan Wake 2 a stúdió eddigi legnagyobb alkotása lesz.

Pontosabban a játék kreatív rendezője, Sam Lake mondta el, méghozzá a GamesRadar+-nak adott interjúban. A fejlesztő egy "komplex vállalkozásnak" nevezte az alkotást, kiemelve, hogy a koncepció éveken át formálódott, ez idő alatt pedig egyre nagyobb lett. "Egy álom addig marad életben, amíg táplálod azt, hiszen így marad friss és izgalmas. Az Alan Wake 2 pedig pontosan egy ilyen álom, hiszen ahogy teltek az évek, úgy lett egyre ambiciózusabb és egyedibb. Messze ez az eddigi legnagyobb és legkomplexebb vállalkozásunk, melynek megvalósításáhozhoz nem csak maga a koncepció, de a jó időzítés és a megfelelő partnerek kiválasztása is szükséges volt." – mesélte a játék történetét egy valódi "szörnynek" nevező fejlesztő. A hangzatos ígéretek tehát már adottak, csupán a játéknak kell felérnie hozzájuk.