A Build A Rocket Boy-ból akár egyslágeres előadó is lehetett volna (szerintünk legalábbis nem igazán kapunk tőlük második játékot), ehhez a titulushoz azonban kellett volna egy sláger, ami ugyebár nem igazán született meg a június 10-én debütált MindsEye képében. A Leslie Benzies (a GTA-széria egykori producere) vezette stúdió debütáló alkotása leginkább technikai fronton hasonlítható egy vonatszerencsétlenséghez, de emellett maga játék sem lett egy nagy megfejtés.
Talán ez a legnagyobb különbség a program kapcsán gyakran emlegetett Cyberpunk 2077-hez képest, ami ugyan szintén katasztrofális állapotban látott napvilágott, de ott a bughalmaz alatt zseniális történet és kiválóan megírt karakterek lapultak. Már a megjelenés előtti tesztek hiányakor sejthető volt, hogy valami nem kerek, az időközben beérkezett review-k alapján pedig egyáltalán nem túlzóak a játékosok véleményei – a BARB legnagyobb bánatára.
Ha most felnézünk a Metacritic oldalát, azt láthatjuk, hogy a MindsEye PC-s verziója mindössze 43 ponton áll (hat tesztet követően), aminél csak a 2,6 (!) pontos felhasználói értékelés siralmasabb. Az újságírók egy része kiemelte, hogy a lövöldözés ugyan szórakoztató az első néhány percben, ahogy a sztorinak is vannak érdekesebb pontjai, ám minden más téren (különös tekintettel a prezentációra és a nem létező mesterséges intelligenciára) hatalmas kapufa a program.
A csapat persze megígérte, hogy frissítések és javítások armadájával igyekszik helyrekalapálni a programot, ám mivel itt nem csak a technikai anomáliák jelentenek problémát, valószínűleg akkor sem lesz több az alkotás egy közepes TPS-nél, ha netán sikerül kigyomlálni a hibákat. Időközben egyébként Steamen is visszacsúszott a MindsEye a „Többnyire negatív” kategóriába, ám ennél is nagyobb baj (mármint a készítők szemszögéből), hogy mostanra alig pár száz embert képes megmozgatni, tehát még a katasztrófaturisták is elvesztették az érdeklődésüket.
A borítóképek forrása: Build A Rocket Boy