Nem véletlen, hogy relatíve kevés „GTA klón” született a sandbox műfajt megalapozó Grand Theft Auto 3 megjelenése óta, a Rockstar Games ugyanis minden egyes felvonással az egekbe rakja a lécet. Annak is jó oka van, hogy minden ilyen jellegű próbálkozás fejlesztőcsapata igyekszik új fűszerekkel megbolondítani a receptet, hiszen a hackelés nélkül a Watch Dogs-sorozat nem lenne több egy unalmas másolatnál, ahogy a Just Cause-széria sem ért volna meg ennyi epizódot, ha nincs a Michael Bay munkásságát idéző pusztítás.

Ezen a téren talán a Saints Row mondható a legnagyobb úttörőnek, mert bár az első felvonás még kereste a hangját, a második epizóddal kialakult a franchise saját identitása, amely nélkül földbe is állt a 2022-es reboot. Szinte biztosra vehető, hogy a GTA 6 árnyékában még ennél is kevesebb sandbox kerül majd fel a polcokra (a Legion után a Watch Dogs-nak valószínűleg meszeltek), a Szentek atyja szerint pedig nem is nagyon érdemes versenyre kelni a Rockstarral, annak úgyis vereség lenne a vége.

„Valami másnak kell lenned. Nem tudsz velük versenyezni, egyszerűen lehetetlen” – fogalmazott Chris Stockmana Saints Row dizájnere az FRVR podcastjében. „Az iparág nagyobb, mint valaha, az emberek pedig szomjazzák a játékokat és az új élményeket. Szerintem teljesen lehetséges a második helyen végezni. Nincs azzal semmi baj, ha megpróbálsz második lenni, ha jól játszod ki a lapjaidat” – tette hozzá, kiemelve, ne a GTA lekörözése legyen a cél, helyette inkább a saját identitás megtalálására, kialakítására kell törekedniük az alkotóknak.

Nos, Stockman nem a levegőbe beszél, hiszen a Saints Row is a Rockstar behemótjától való eltávolodás miatt lett annyira sikeres (a GTA-ban is vannak őrültségek, de messze nem annyi, mint az egykori Volition szériájában), és úgy fest, a tervező a jövőben is mutathatja az utat. Könnyen lehet ugyanis, hogy sikerül tető alá hozni a dizájner álmát, avagy egy '70-es évekbe kalauzoló előzménysztorit, aminek én nagyon tudnék örülni, mert imádom a Saints Row első három epizódját (a negyedik rész és a Gat out of Hell nálam már a ló másik oldala volt), ahogy az említett éra is csábítóan hangzik. Szerintetek is lehetetlenség lenne tető alá hozni egy valódi „GTA killert”?

A borítóképek forrása: Rockstar Games