• Svájcban ultrák tüntetnek az esport ellen
  • Amerikában pedig inkább katonát faragnának a virtuális sportágak rajongóiból
  • Legalábbis az illetékesek szerint jó eredményeik lennének, ha nyitnának az esportok irányába

Ha olimpián nem is fog szerepelni az esport a közeljövőben, nagyon úgy néz ki, hogy az amerikai hadseregben még simán felbukkanhatnak a virtális sportágak rajongóiból. Legalábbis erről beszéltek az illetékesek, mikor kiderült, hogy a hadseregbe belépő újoncok száma idén csak 70 ezer fő, ami nem haladja meg a 76 500 főről szóló minimális kvótát.

 A toborzótisztek szerint nem kizárt, hogy a jövőben az esport versenyeken is képviseltetik majd magukat, hogy így tudják elérni az ilyen eseményeken megjelenő tömegeket. Elmondásuk szerint ha egy-egy rendezvényen ők maguk is részt vesznek egyenruhában, netán játszanak is néhány kört, azzal rengeteg embert érhetnek el. Az amerikai fegyveres erők és az esport összefonódására amúgy már volt példa, még idén is: a 2018 elején megrendezésre kerülő ELEAGUE Boston Major szponzorai között például ott szerepelt az amerikai légierő is, akik ezek mellett a Cloud 9 CS:GO csapatát is támogatják.

csgousaarmy.jpg

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon