Az Xbox annyira irigykedett az Uncharted-re, hogy majdnem csinált egy sajátot

Liam Robertson új videójából kiderült, hogy az Xbox One idejében készült egy, a Naughty Dog sikercímére hajazó TPS, méghozzá nem is akármelyik csapatnál.

Néhány évvel, évtizeddel ezelőtt még egészen mások voltak az erőviszonyok az otthoni konzolokat illetően, hiszen az Xbox is elég nagy szeletet tudott kihasítani a tortából, hála az olyan szenzációs franchise-oknak, mint a Halo és a Gears of War.  Leginkább az Xbox 360-PlayStation 3 éra környékén érezhették azt az emberek, hogy megéri beruházni a Microsoft masinájára, a Naughty Dog azonban mindent megtett azért, hogy a Sony gépe felé terelje az embereket, hiszen mind a 2007-ben indult Uncharted-széria, mind a generációt lezáró The Last of Us instant klasszikussá vált a játékosok szemében.

Mint kiderült, Nathan Drake kalandja különösen nagy hatással voltak a zöldek vezetőire, a DidYouKnowGaming nevű YouTube csatornánál tevékenykedő Liam Robertson ugyanis kiderítette (via Insider Gaming), hogy a Microsoft egy mostanra jól ismert csapat segítségével igyekezett elkészíteni a saját Uncharted-játékát, ám a kreatív nézeteltérések miatt végül kútba esett a projekt.

A videójáték-kutatónak nyilatkozó egykori alkalmazottak szerint az Xbox One-ra szánt Project Ranger felett a Black Tusk Studios bábáskodott, avagy az a csapat, amit ma a Gears of War-szériáért felelős The Coalitionként ismer a világ. Az elmondottak alapján a játék az Uncharted kalandelemeit vegyítette volna a Mission: Impossible-filmeket idéző kémkedéssel, az Xbox pedig annyira komolyan gondolta, hogy ez lesz a következő nagy dobása, hogy a 2013-as E3-ra még mozgóképes anyaggal is készült, csak épp nem erősítette meg, hogy egy létező játékról van szó.

Ahogy azt az Insider Gaming szerkesztője is kiemelte, a kukában landolt programban az a Liam McIntyre alakította volna a Cole névre hallgató főszereplőt, aki Logant kelti életre a Marvel's Wolverine-ben, korábban pedig a Spartacusban igyekezett a 2011-ben elhunyt Andy Whitfield nyomába érni. Nagy kár, hogy a Project Ranger végül a fiókban végezte, ám szerencsére az Xboxnak is meglett a maga Uncharted-játéka az Indiana Jones and the Great Circle képében – persze játékmenet terén inkább a Dishonoredre hajaz a MachineGames alkotása, de a kalandor az kalandor, nemde?

A borítóképek forrása: Empire/Naughty Dog