Az értékelések és a nézőszám is azt mutatja, hogy a Vaják 4. évada a katasztrófa új definíciója, hiába tapsolt ugyanis el a Netflix egy rakás pénzt a Henry Cavill nélküli szezonra, jól láthatóan mindenki utálja az utolsó előtti felvonást. Mivel én már a harmadik etapot is csak azért szenvedtem végig anno, hogy születhessen belőle kritika, eszem ágában sem volt visszatérni a Liam Hemsworth nevével fémjelzett fejezethez, éppen ezért nem is tudok nyilatkozni arról, hogy valóban annyira rossz-e e a végeredmény, mint azt az IMDb pontszámok mutatják.

Egy jelenetet mindenesetre megnéztem az új részekből, nevezetesen azt, amelyben Leo Bonhart miszlikbe aprítja a Patkányokat, ez a szakasz ugyanis a könyvben is nagyon tetszett, és szerettem volna látni, miként veszik oda a DEI alapján összeállított brigád. A szadista fejvadászt ugyebár az a Sharlto Copley kelti életre a sorozatban, aki már a 2009-es 9-es körzetben megmutatta a tehetségét, azóta pedig olyan filmekben láthattuk, mint A szupercsapat, a Hardcore Henry, vagy épp A Majombember. Az imént említett képsorok alapján a Copley-nek sikerült úgy belebújnia a szerepbe, ahogy azt a rajongók várták, ezt pedig a színész nemrég született X bejegyzése alatti kommentek is alátámasztják.

vajak-netflix-the-witcher.jpg

A kép forrása: Sharlto Copley/X

„Sziasztok, Vaják fanok! Remélem, tetszett, az alakításom Leóként. Igyekeztem hű maradni az alapanyaghoz” – fogalmazott a színész, a posztra adott kommentek alapján pedig szinte mindenki elégedett volt a munkájával. A legtöbb hozzászóló egyetért abban, hogy Leo Bonhart tekinthető a szezon abszolút csúcsának (mondjuk a hallottak alapján nincs magasan a léc), az imént említett jelenet pedig magasan üti az évad többi részét. Az egyik felhasználó egyenesen úgy fogalmazott, hogy ha a teljes 4. felvonás ezt a szintet képviseli, valahol a Trónok harca környékén lett volna a minőség – ezt azért túlzásnak érzem, szerintem az a jelenet is volt ilyen jó, amikor Geralt hidegre tette Renfri bandáját. Szerintetek is a Ciri nyomába eredő fejvadász a 4. etap legnagyobb (vagy épp egyetlen) pozitívuma?

A borítóképek forrása: Netflix