Az AAA-kategóriájú lövöldék fejlesztésének korai, alfa fázisú tesztelését nem szokták nagydobra verni a csapatok, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is lenne ilyen periódus, egyszerűen csak csöndben történik, nagy titoktartás közepette. Az ilyenben való részvétel csak kevés embernek adatik meg, s ők is elsősorban olyanok, akikben a fejlesztők megbízhatnak, ugyanis azt nem szeretnék, hogy kiszivárogjon valami a játékból, mely még félig sincs kész.

A novemberben megjelenő Battlefield 4 is egy olyan játék, aminek a megjelenését hosszú tesztelés előzi meg; zárt ajtók mögött alfa- és bétatesztelés követi egymást, fokozatosan egyre több emberrel, ám úgy látszik, hogy a DICE szűrőjén átjutott valaki, aki fittyet hány a titoktartásra -- neki köszönhetjük a most megjelent játékképeket.

Természetesen mivel az alfaváltozatról beszélünk, még nagyon kezdetleges minden. A pályákról például még hiányozik a textúrák nagy része, illetve a menürendszer is kezdetleges, azt viszont ki lehet hámozni a képekből, hogy ötfős alakulatok lesznek, egy-egy katona pedig két fegyvert és két eszközt hordhat magával, valamint egy speciális képességet és álcát használhat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Battlefield 4 -- Megjelenés: 2013. november 1. (PC, Xbox 360, PlayStation 3) -- Gépigény: nem ismert