• Csak 2019-ben érkezik a Battlefield 5 battle royale módja
  • Erre Ryan MacArthur szerint azért volt szükség, hogy ne legyen zsúfolt a játék
  • A tervek szerint szép fokozatosan építik majd fel az egyes játékmódokat

Igen nyögvenyelősnek tűnik eddig a Battlefield 5 rajtja. Először magát a játékot csúsztatta az EA az eredeti októberi megjelenési dátumtól novemberre, aztán pedig az is kiderült, hogy a Firestorm néven futó új battle royale játékmód érkezésére egészen 2019 tavaszáig várnunk kell. Most azonban a DICE szolgáltatás fejlesztő igazgatója, Ryan MacArthur elmagyarázta, erre a lépésre miért volt szükség.

battlefield-5-firestorm-01.jpg

MacArthur szerint attól féltek, ha minden játékmódot elérhetővé tesznek már az induláskor, azzal egyszerűen túlterhelték volna a játékosokat, akik a nagy felhozatalba azt se tudták volna, mire figyeljenek. Ehelyett inkább szépen, fokozatosan tervezik bevezetni az új tartalmakat, úgy, hogy a játékosoknak mindig legyen lehetőségük elmélyedni az újdonságokba. MacArthur elmondása alapján először az alap Battlefield élményt szeretnék átadni, aztán erre építik a kooperatív mókát, végül pedig 2019 tavaszán a battle royale játékmódot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!