• A Battletech kiegészítői történettel rendelkeznek majd
  • Még nem döntötte el a fejlesztő, hogy pár nagy, vagy több kicsi DLC-t kapunk-e

Első olvasatra talán furcsán hangzik, de nem minden kiegészítő ad érdemben a játék sztorijához valamit és ezt könnyen el tudnánk képzelni a Battletch esetében is, hiszen papíron „elég” lenne a térképet megnövelni, hozzácsapni pár térképet és ’Mech-et és kész is a DLC. A Harebrained Schemes elnök-vezérigazgatója, Jordan Weisman azonban mindenkit megnyugtatott, ennél többet terveznek.

Ez, annak fényében, hogy a Paradox Interactive égisze alatt dolgoznak, különösen fontos, hiszen a kiadó híres arról, hogy játékait DLC-kkel árassza el. Melyek az adott játék egyes elemein csiszolnak, új mechanikát adnak hozzá, de történetet nem – azt a játékos „készíti” magának menet közben (ez az úgynevezett emergent storytelling). A Battletech ebből a szempontból azonban kettős: adott egy történet, mely mellett saját utunkat is járhatjuk.

Weisman szavaival élve - „Mindig lesz bennük történet, mert szerintünk ugyan jó móka minden sz@rt felrobbantani, de még szórakoztatóbb, ha ezt egy sztorival kontextusba is helyezhetjük.”

battletech-atlas.png